Liza tükre

A társkeresés bugyrai, meg egyebek

Apródauer

2017. május 31. 22:11 - Liza T.

_mg_9191.jpgDrága kollegina, minden a legnagyobb rendben! Jobb lett, mint volt újkorában. Kíméletes életmód, gyógytorna, sok séta. A botot elteheted. Ezzel az oldallal már nem lesz gondod.

Éva megkönnyebbülve sóhajtott fel. Jöhet a szépségprojekt. Pár hét a klinikán, és tavasz végén új időszámítás kezdődik. Nemrég temette el a harmadik férjét. Végignézte éveken át tartó leépülését, majd elmúlását, és hirtelen elkezdett rettegni az öregedéstől. Mindhárom férje jóval idősebb volt nála, és most, hogy már ő is elmúlt 59 éves, többé nem akart idősebb partnert. Elhatározta, hogy visszaforgatja az idő kerekét. Teljes külső és belső megfiatalítás. Így szólt a reklámszlogen. Prémium kategóriás szolgáltatás, luxus ellátás. Tíz-tizenkét év mínusz. Éva számolt. Igen, így simán összejöhet, mondjuk egy jó negyvenes, maximum ötvenéves pasival. A férfiak ebben a korban vannak a csúcson, ekkorra már mindent tudnak. Érettek, sármosak, túl a gyereknevelésen, váláson, beérett a karrierjük, élvezik az életet. Ilyenkor még erejük teljében vannak, mindenkit megkaphatnak, fiatalt, idősebbet, kinek milyen az ízlése. Mindegy, csak kötődni ne kelljen.

Csodálatos vagy! Mondta a pasi, amikor beszállt a kabrióba. Én az érett nőket szeretem. Nem tom mi az oka, de a fiatal nők olyan önzőek. Csak magukkal vannak elfoglalva. Elvárják, hogy a pasi vigye őket ide-oda, meg fizessen nekik mindent. Volt nekem csomó fiatal csajom, de meguntam, hogy cicás pénztárca után rohangáljunk a plázában, meg aztán ezek egy idő után mind esküvőt, gyereket akarnak. Na, köszönöm szépen, ebből nem kérek! Nekem amúgy is vannak gyerekeim, nem akarok többet gyereksírást hallgatni az éjszaka közepén.

Én sosem akartam gyereket, gondolta Éva. Vagy nem is tudom, mindhárom férjemnek voltak már gyerekei, mikor összejöttünk. Valahogy szóba se jöhetett a gyermekáldás. Talán Jánosnak szülhettem volna, de a szakvizsgák után a praxis kiépítése fontosabb volt. Aztán pár év múlva János beleszeretett egy fiatal medikába. Éva már harminchét volt, mikor hozzáment az ötvenkét éves menő ügyvédhez, János kettőhöz. Nagy szerelem volt az elején, aztán János kettőnek potenciazavarai támadtak. Kicsúszott a kezéből az irányítás. Sokat ivott, és 64 évesen, egy átmulatott éjszaka után, felcsavarodott egy fára, jelentős vagyont hagyva Évára. Ekkor Éva hozzáment a harmadik férjéhez, az özvegy docenshez, akinek már az egyetemen is a szeretője volt, de akkor a férfi nem volt hajlandó elhagyni a családját.

Ez a pasi 47 éves volt. Pont megfelelt a célra. Csillogó szemmel ismerkedett a műszerfallal, és hosszú, vaskos ujjaival babrálta, simogatta a formatervezett utastér minden egyes elemét. Majd kipróbálhatom? Kérdezte kisfiús lelkesedéssel. Éva ábrándozva ránézett, és átnyúlt a pasi lába közé.  Anatómiai tanulmányaiból és tapasztalatból is jól tudta, hogy mire enged következtetni a hatalmas kéz. Nem csalódott. Persze drágám, majd kipróbálhatod. Kereste a cipzárt, de ezen a furcsa rövidnadrágon nem volt cipzár. Beletaposott hát a gázba, és kielőzte a kocsisort, hogy mielőbb leérjenek a felkapott Balaton-felvidéki bisztróba, egy jót ebédelni. Kiderült, hogy a pasi nem mérnök, hanem karosszérialakatos, de Éva nem foglalkozott ilyen apróságokkal, mint ahogy azzal sem, hogy a pasi előreengedte őt az étterem bejáratánál, vagy megkérdezte a pincért, hogy mit jelent a limonádé mellett a bitter kifejezés. Az se zavarta, hogy az elegáns étteremben rántott húst rendelt sült krumplival, és savankás bort kért hozzá. Évát csak az érdekelte, hogy minél előbb lekerüljön az a fura kis nadrág.

Mindig Évánál kötöttek ki. Persze Éva előrelátóan ügyelt arra, hogy az értéktárgyai és a kézpénze gondosan be legyenek zárva a széfbe, és a pasi nem léphetett be a gardróbjába. Sosem lehet tudni… Jobb, ha nem látja a méregdrága bundáit. Viszont Éva rendszeresen vásárolt neki. Arra figyelt, hogy ne költsön rá túl sokat, de azért normálisan nézzen ki. Vezethette Éva kocsiját, sőt néha elvihette a férje öreg Jaguárját, hogy ne kelljen megvárni a hajnali első távolsági buszt, amivel munka előtt még hazamehet Ócsára. Éva pedig élvezettel használta a pasit. Tenyészbika. Mondta a barátnőinek, akik irigykedve hallgatták, és keserű íz keveredett a habos csokiba, amint saját férjükre gondoltak, aki már réges rég elmúlt 47. Éva teljesen kivirult, és valahogy ő maga is elhitte, hogy még fiatal. Igaz, hogy a pasi látogatása utáni reggeleken alig bírt kibicegni, és elő kellett venni a botot, mert bizony a csípőprotézis nehezen viselte a megerőltető éjszakai mutatványokat.

A pasi pedig bízva a jobb élet reményében, beleadott mindent. Elképzelte, hogy megkéri Éva kezét, és megoldódik minden anyagi gondja. Nem kell többé hajnalban kelnie, ócska verdákat kalapálnia, a dohos, olajszagú műhelyben eltűrnie, hogy a góré csicskáztatja. Szándékai komolyságát bizonyítandó, wellness-hétvégére fizetett be, meglepetésként Éva születésnapjára. All inclusive. Magyarázta. Korlátlan fogyasztás. 

Wellness fürdő? Te jó ég! Ha már ennyit költött, vehetett volna valami hasznosat is. Jegyet a Wagner-re, vagy a Toscára. Céloztam rá párszor, hogy meg akarom nézni. Gondolta Éva, miközben hallgatta, ahogy a pasi lelkesen ismerteti a gyógyfürdő ismérveit.

Éva összeszorított fogakkal tipegett tűsarkú papucsában, méregdrága strandöltözetében, tökéletes frizurájával és vízálló sminkjével a sok csatakos, gumipapucsban klaffogó, törülközős fürdővendég között. Letelepedtek a medence szélénél. Menjünk be a vízbe, mondta a pasi, és levette szállodai fürdőköpenyét. Az a furcsa kis rövidnadrág volt rajta, melyet az első randin viselt. Hát ezért nem volt rajta cipzár… Nem volt mit tenni, Éva kénytelen volt beülni a pasival a zöldes-sárgás, kénszagú gyógyvízbe. Ennek a fürdőruhának annyi. Pedig direkt erre az alkalomra hozatta Milánóból. Nem baj, próbálta győzködni magát. Talán a gyógyvíz legalább enyhít valamelyest ezen a kellemetlen fájdalmon, melyet a beültetett csípőízület nem kimondottan rendeltetésszerű használata, és túlterhelése okozott.

A pasi teljesen ellazult, talán a reggeli pezsgőnek is köszönhetően, melyet benyakalt, és látszott rajta, hogy jól érzi magát ebben a közegben. Gátlástalanul nézegette a fiatal nőket, miközben Évának tette a szépet. Járt a szeme, mint a reklámmacskának, és egyáltalán nem zavartatta magát. Lebukott a víz alá, pacskolt, nagyokat röhögött teli szájjal a saját viccein. Mondván, hogy ne legyen már olyan feszült, Éva arcába fröcskölt, végső csapást mérve Éva mindig tökéletes frizurájára, mely már így is kezdte megadni magát a vízpára hatására. Az egyenesre kihúzott, jólfésült trendi tincsek lassacskán kínos kicsi csigákba álltak össze, tökéletesen leképezve az apró dauercsavarók formáját, melynek használata a haj jó tartását volt hivatott biztosítani. Ezek a szemérmetlen kis hajcsimbókok buzgón összecsavarodtak, és igyekeztek minden irányból a koponyájához tapadni, egyáltalán nem törődve azzal, hogy Éva erősen megritkult búbját, és a nyakán, valamint a pajeszán ejtett friss műtéti hegeket láttatni engedik. Ahogy Éva ott ült megtépázva, nyakig a gyógyvízben, kényszeredetten kifeszített grimasszal az arcán, egy perccel sem nézett ki kevesebbnek a valós koránál. Ekkor körbenézett, és meglátta maga körül az unokájukról mesélő, és süteményrecepteket cserélő, vidám, fesztelen nagyikat, akikre eddig ügyet sem vetett, és akkor egy pillanat alatt rádöbbent arra, hogy minden hiába, valami végérvényesen elveszett.

Illusztráció: Sipos Barbara

 

 

komment

A mágus

2017. május 05. 21:07 - Liza T.

Felgördült a poros, molyrágta függöny. A sötét manézs közepén, vakító fénynyalábtól körülölelve, ott állt a mágus. Divatjamúlt, hosszú fekete pelerint viselt, mely teljesen elfedte alaktalan testét. Tekintete merev volt és kifejezéstelen. Arca szokatlan, furcsa arányokat mutatott. Rezzenéstelenül állt, csak a szeme mozdult, homloka közepén futó, határozott íves szemöldöke alatt. Komótosan pásztázta a közönséget, mintha keresne valakit. A nő a harmadik sorban ült. Rideg, kimerevedett tekintetével hosszasan, és zavarba ejtő határozottsággal nézett a szemébe.

A nő áramütésszerű, éles szurkálást érzett, mely a pupilláján keresztül egészen az agyáig hatolt. Borzongva lélegzett fel, mikor ezt a fojtogató, nyugtalanítóan feszült légkört a mágus egy hirtelen mozdulattal megtörte. Perdült egyet, és ekkor a nő meglátott valamit. Csak egy szempillantásnyira észlelte. Hirtelen nem is tudta, hogy mi lehet az, ami hosszú köpönyege alól kivillant. Szőrös volt. A nőt hideglelős, jeges borzongás járta át, ahogy felfogta. Egy patát látott. Riadtan nézett körül, kereste a körülötte ülők tekintetét, de már mindenki oldottan és érdeklődve várta, hogy elkezdődjön az előadás. Valamelyest kiengedett a szorítás, nyilván csak képzelődött. Valószínűleg a köpönyege alatt rejtegeti a produkció kellékeit. – gondolta.

big_faust-1960-review-004.jpgAz előadás elindult, és a nézősereg döbbenetes, megmagyarázhatatlan jelenségeket tapasztalt meg. Mindenkit beszippantott a mágia. Tehetetlen, akarat nélküli, engedelmes szereplőkké váltak, amint a mágus kiterjesztette rájuk bűvös hatalmát. Miként a mozigépész képes befolyásolni a film vetítési sebességét, ő is úgy változtatta kénye-kedve szerint az idő múlását. Olykor felgyorsította azt, és egy pillanat alatt az egyik helyről a másikon termett, máskor pedig lassított üzemmódba kapcsolt. Sőt, olykor teljesen megállította az idő múlását, és meghatározhatatlan ideig mozdulatlanságba fagyasztotta az elképedt nézőket. Majd csettintett, és perdült-fordult, miközben repkedő lebernyege szárnyai alól villódzó, csillámló porfelhő szállt alá. Máskor ismeretlen eredetű, színes, könnyed jázminillatú füstpöfeteg terjengett felettük, vagy éppen túlvilági fénypászmák és kénszagú foszlányok cikáztak a manézs légterében. Szikrázó, apró kristályokká állt össze a levegőben a lehelet, ahogy a publikum dideregve zihált, majd a következő pillanatban gőzölgő izzadtságcseppek szabadultak ki a pólusokon, hogy némi enyhülést hozzanak a végsőkig felhevült testeknek. A csodás éteri és bódítóan fülbemászó dallamokat, mézédes lelket kényeztető melódiákat aztán egy váratlan pillanatban fülsiketítő, fémes nyikorgó ricsaj, mennydörgés és villámlás törte meg. Mikor már elviselhetetlenné vált ez az idegszálakat karistoló, kibírhatatlan zajongás, hirtelen, egyetlen pillanat alatt síri csend és sötétség borult a publikumra. Az előadás véget ért. A mágus elillant, a varázslat szertefoszlott.

A nő még sokáig az előadás hatása alatt volt. Csak ült ott moccanatlan a kényelmetlen tábori széken, míg a jegyszedő ki nem tessékelte a sátorból. Fázósan, reszketve gombolta össze a kabátját, és a zsebében a kezébe akadt valami. Megnézte. A belépője volt, rajta egy kézzel írott telefonszám. Napokig tépelődött, de nem tudott megnyugodni. Semmi nem érdekelte, teljesen megváltozott. Végül fogta a telefont, és tárcsázta a számot.

„Már vártalak.” - mondta a hang a távolból. Öreg ember rekedtes hangja volt. Ellenszenves, taszítóan vonzó, és viszolyogtatóan kívánatos hang. Lassú, egyre csak halkuló, megfontolt szavai a nőt egy titokzatos, módosult világba vezették. Mesterien besiklott a nő gondolatai közé, és megkezdte hódító, területszerző hadműveletét. Napról napra következetesen felszámolta a védvonalakat, kiszorította az őslakos gondolatokat, és ahogy ezen gondolatok mozgástere lassacskán megszűnt, elpattant az a láthatatlan szalag is, mely a nőt a realitások talajához kötötte. Védekező rendszere darabokra hullott, és ő megkezdte irányíthatatlan lebegését. A mágus sejtelmes, mézes szavakból sodort ragacsos szálakkal apránként egyre szorosabb hálót font a nő tehetetlenül lebegő lénye köré. Édes, kéjes elégtétellel töltötte el ez a tevékenység, ebből táplálkozott, erőt és energiát nyert általa. A nő pedig lelke virágos kapuját kitárva, szabad áramlást engedett a finoman hömpölygő, kedvesen követelőző akaratnak, mely végül teljesen beléköltözött. Úgy érezte, még sosem hallott ilyen csodás, kristályos csengésű hangot, még sosem látott ilyen víztiszta tündöklő szempárt. Odaadóan szeretgette, cirógatta, és minden egyes nap levágott magából belülről egy darabkát. Selyemszalagokkal és virágfüzérekkel díszítette, és boldogan feltálalta a mágusnak, aki azt jóízűen bekebelezte. Apró, finom harapásokkal elfogyasztotta a szívét, ínyencként ízlelgetve lassacskán elkortyolta a vérét, és mélyeket szippantva magába szívta a nő balzsamos lelkét. Mikor aztán a vénség testileg, lelkileg eléggé feltöltekezett, és a hadművelet sikerét elkönyvelte, önnön nagyságától egészen megrészegülve, egy pillanat alatt, szó nélkül, szenvtelenül távozott a nőből. Igazából sosem volt rá szüksége, csak az energiáira. Magával vitte a nő álmait, vágyait, porrá zúzta a hitét. Nem maradt utána más, csak az üresség. Egy üres burok, és valami meghatározhatatlan, orrfacsaró kénes bűz.

 

komment

Lejtmenet

2017. április 13. 10:25 - Liza T.

nikotin_cigaretta_fust_dohanyzas_1.jpgRágyújtok… Tegnap jó kapásom volt, rengeteg csikket gyűjtöttem. Valahogy a hétvége mindig jobb, ilyenkor kevesebb a takarítás, és ha jön a HÉV, az emberek eldobják a cigit akkor is, ha épp csak beleszívtak. Hova tettem? A zsebemben volt, a kabátomban…de hol a kabátom? Rajtam volt, emlékszem, és most nincs sehol… Lehet, hogy a szatyorba tettem? Én nem tudom, hogy tegnap mi volt abban a műanyag palackban, amit találtam, de alaposan fejbevágott. A gyomrom is ég rendesen. Nagyon kéne egy slukk legalább. A rohadt életbe, már emlékszem! Eladtam a kabátot, mert kellett még pia, és a zsebében benne maradt az összes cigim! Legalább két napi adag. Meg kell találnom a Totyát, vele volt az a csávó, aki öt kilót adott azért a jó kis kabátért. Hát ezt jól elcsesztem!  Megyek, meg kell keresnem.

- Tibike, kéne behozni egy kis fát! De hová mész ilyen korán kabát nélkül? Hol a kabátod? Csak nem ezt is elveszítetted?

- Csókolom, Manyika néni, ellopták. Majd mindjárt jövök, csak van egy kis dolgom. Jövök nemsoká!

- Istenem, te gyerek! Hogy jutottál ide? Mi lett belőled? Mért nem tudod összeszedni magad? Az a nyomorult alkohol az oka mindennek. Szegény anyád, ha élne! Várj, nem mehetsz el kabát nélkül a fagyban! Itt van megboldogult Jani bátyád kabátja. De erre vigyázz, mert ez az utolsó darab, ezt meg akartam tartani, de az otthonba úgyse vihetem. Ezt Jani bátyád még a Petőfi Sándor utcai úri-szabónál csináltatta 62-ben. Nagyon elegáns kabát. Nézd meg ezt a finom anyagot, meg a kidolgozást, és ezeket a kézzel varrott gomblyukakat! Ilyet ma már nem látsz. Ha megborotválkoznál, úgy néznél ki benne, mint egy snájdig színész. Vigyázz rá, el ne lopják, mert ez egy nagyon drága kabát ám! Szép, ugye?

- Köszönöm, Manyika néni! Maga olyan rendes velem. Jövök nemsoká, és segítek, amit csak kell.

A szentségit, miből van ez a kabát? Olyan nehéz, hogy majd megszakadok, szorít is, a zsebe meg olyan kicsi. Na, ebbe aztán nem sok dohány fér…és ez a naftalinszag! Ettől legjobb, ha mielőbb megszabadulok. Majd kérek az Erzsikétől, az biztos hoz nekem valami könnyű, zsebes kabátot a szolgálattól.

Nézzük csak, mi van ebben a szemetesben! Gyorsan kipakolom, aztán rohanok. Remélem, a Totya ott lesz még az új csávóval a bódénál, mert a dohány nem volt benne az árban… Hogy az a menydörgős mennykő ütné agyon ezeket a rohadt kutyásokat, akik beledobálják a kutyaszart a szemetesbe! Ki hallott már ilyet! Ezekbe a szűk kukákba nem lát bele az ember. Egyszer a kezem vágom szét valami törött üveggel, máskor meg a kutyaszart markolom meg. Most milyen lett az új kabátom!

Na, itt jó kis dugó van! Ha megtalálom a Totyát, visszajövök. Szerencsére itt nagyon nehéz kocsival az átjutás. Rövid ideig zöld a lámpa, a HÉV meg sűrűn jár, és jó előre leengedik a sorompót. Aki erre jön, az húsz percet is állhat, mire itt átjut. Nagyjából tudom, hogy kitől számíthatok segítségre. Egyesek megmerevednek, ha közelítek, mások elfordítják a fejüket, vagy találnak gyorsan valami babrálnivalót a rádión, a mobilon, esetleg hirtelen telefonálniuk kell. Van azonban olyan is, aki beszól, hogy „Öreg, menj el inkább dolgozni!” De azért akad szép számmal, aki megsajnál, és ad valamennyi aprót, vagy egy szendvicset. A napokban egy nő félreállt a kocsijával, és meg akart téríteni. A kezembe nyomott egy rakás könyvet, amelyek Jehova csodás életéről szóltak, és megígértette velem, hogy elmegyek az összejövetelükre, mert jön a világvége, és csak a Jehova menthet meg. Ha ettől a Jehovától valami kis pénzre is számíthatok, hát én biz’ Isten elmegyek arra az összejövetelre.

- Totya, hol van az új csávó, aki megvette a kabátomat? Benne maradt az összes dohányom.

homeless-dogs-unconditional-love-best-friend-50_700.jpg- Édesapám, hát én azt honnan tudjam? Tegnap láttam életemben először, úgy éljek! Azt mondta, hogy bemegy a szállóra, de szerintem a rendezőnél hédereznek a vagonban. Gondolom, hogy ott van, mert azt mondta, hogy ő volt a Mari csávója, amíg élt a Mari. Egy tehervonat ütötte el, még a nyáron. Be volt szívva rendesen, ahogy szokott. Na, igyunk, azt menjünk lomizni! Nézd ezt a jó kis babakocsit, most szereztem. Rengeteg cucc elfér benne, még alul is van kosara, ide meg fel lehet kötözni a szatyrokat. Ilyet kidobni, pedig csak az ülése van felhasadva! Jó dolga van benne a Cézárnak, nézd, milyen kényelmesen elhelyezkedett, igazi úri kutya lett belőle. Egy cirkuszi látványosságnak is elmenne! Bemegyek a Vörösmarty térre, megállok, azt kiteszem a sapkám, a külföldiek meg majd fotóznak, és csak úgy dobálják a pénzt! Igaz, kiskutyám? Gazdagok leszünk!

 

- Jaj, Tibike, hová gyűjtöd ezt a sok lomot? Tudod, hogy két hét múlva ki kell költöznöd, mert jönnek az új lakók. Azok nem fogják megengedni, hogy itt tárold. Fel akarják újítani a házat, kell a kuckód a munkásoknak. Mondtam neked még a nyáron, hogy nem maradhatsz tovább. El kellett adnom a házat. Öreg vagyok, és nem bírom egyedül. Ma is nekem kellett behordani a tűzifát. Hiába kértelek. Egész álló nap vártalak… Itt van egy kis meleg leves, egyél, olyan sovány vagy!

- Manyika néni, mindent elviszek, az életemre esküszöm, meg a fát is behordom, de ma nagyon fontos dolgom volt, értse meg!

- Édes fiam, én elhiszem, de azért legalább néha kisöpörhetnél, rendet tarthatnál, és elmehetnél a borbélyhoz. Adok rá pénzt. Mikor fürödtél utoljára? Ilyen rendetlen külsővel persze, hogy nem tudsz elhelyezkedni. Embereld meg magad, hogy jó munkát kapj! Ha dolgoznál, akkor kivehetnél egy albérletet, aztán akár még meg is nősülhetnél. Csak az alkoholról kéne leszoknod, és minden rendbe jönne. Fiatal vagy még, előtted az élet, csak szedd össze magad!

- Jó van már, Manyika néni!  Majd kitakarítok, és nem hozok több cuccot, ezt is elviszem, de nézze meg, micsoda jó kis lemezeket találtam! Bakelit. Záray-Vámosi, meg a Tűzpiros virág. Anyám kedvence. Na, ehhez mit szól? Omega, meg Neoton! Hogy ez a Csepregi Éva milyen jó nő volt! Hát ez aranyat ér. Holnap elviszem a Kolompár művészúrnak. Remélem, megér neki egy pár százast.

- Mindig csak majd…Mi lesz így veled, Tibike?

Jól van már. Hagyjon engem békén! Csak károg itt nekem. Mit tud maga arról, hogy milyen a mai világ. Azt hiszi, hogy olyan könnyű talpra állni úgy, hogy az ember feje fölül elárverezik a lakását. Hova mehetnék így dolgozni. Én se így képzeltem el az életemet. Ha nincs az a baleset az építkezésen, akkor minden másképp alakul. Nem kellett volna munkaidőben inni, de az építőipar már csak ilyen volt akkoriban. Az én felelősségem volt, engem bocsátottak el. Nem volt munkám, hát ittam, és mivel ittam, a Klári is kirúgott. Nem akarta, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy az apjuk folyton részeg. Azóta nem nagyon láttam őket. Hány évesek is lehetnek? Talán húsz körül?

Amíg anyám élt, addig elvoltunk valahogy, de mikor meghalt, a nővérem eladta a panelt. Az a pénz, amit kaptam belőle, semmire se volt elég. Találtam ugyan egy szuterén lakást, de arra meg jelzáloghitelt vettem fel. Akkoriban már naphosszat az utcán voltam. Lomtalanításokon guberáltam, üvegeket gyűjtöttem, meg tarháltam. Ami pénzem volt, azt elittam. Kajára nem kellett, mert nem vagyok nagyigényű. Ha meg éhes voltam, a büfénél mindig kikukáztam valami jó falatot. A piacon a konténereknél meg annyi gyümölcs, zöldség van, hogy nem győzzük enni. Még banánt is lehet találni, meg dinnyét. Meg aztán ingyen konyhákon is osztanak meleg kosztot. Ott ismertem meg a Marit. Büdös volt, mint a dög, de jó kis nő volt. Ő egy felesért bárkivel elment, de én lettem az élettársa. Odaköltözött a lakásomba, jól megvoltunk. Mindig tudta, hová érdemes menni, ahol rendre találtunk valami értékes holmit, amiért jó pénzt adott a Kolompár művészúr. Egy kárpitos cégtől néha annyi ragasztót hozott, hogy bűzlött az egész lépcsőház. Kicsit sokat szipuzott a Mari, ilyenkor felfordult tőle a gyomrom. Néha eltűnt napokra, de mindig visszajött. Egyszer jó alaposan helybenhagyták, eltört az orra, meg a maradék fogait is kiverték. Állítólag bevitte a mentő, de megszökött a vizsgálat elől. Már egy jó ideje együtt voltunk, mikor kiderült, hogy terhes. Meg akartuk tartani, de aztán az utolsó pillanatban mégis lemondott a gyerekről. Azt mondta, amúgy is elvették volna a Robikát, mert nagyon kis súllyal, meg valami rendellenességgel született, de nem tudta megmondani, hogy pontosan mi volt a baja. Harminc éves volt akkor a Mari, de ez már a hatodik vagy hetedik szülése volt… Mindről lemondott.

Mikor kilakoltattak, elment a Mari elintézni valamit. Többet nem jött vissza. Aztán hallottam, hogy a Rákos-rendezőnél egy elhagyatott vagonban laknak páran, és új élettársa is van, aki veri, meg futtatja. Egyszer elmentem érte, de megmondta, hogy már nem szeret, és takarodjak el onnan. Volt egy pitbullja, azt uszította rám. Az a nyomorult dög meg is ölt volna, ha az élettársa egy kapanyéllel le nem veri rólam. Hat napot töltöttem a kórházban, de nem a sérülések okozták a legnagyobb szenvedést, hanem a cigi, meg a pia utáni vágy. Eleinte kunyeráltam, de aztán nem adtak, így kénytelen voltam lopni a szobatársaimtól. A szesz azonban irgalmatlanul hiányzott. Az orvos be akart utalni elvonóra, de én inkább saját felelősségemre eljöttem a kórházból.

Nem volt hova mennem, és akkor eszembe jutott a Manyika néni. Anyám régi ismerőse, aki gyerekkorom óta ismert. Máskor is kisegített már, hol ruhával, hol egy kis étellel, meg pénzt is adott mindig, és megígértette, hogy nem piára költöm. Persze, hogy nem.

Manyika néni már akkor is öreg volt, nehezen bírta a ház körüli teendőket, így elhatározta, hogy befogad a kisházba, meg ad meleg ételt. Koszt-kvártély. Cserébe el kellett végeznem a ház körüli teendőket, és fát kellett vágnom, meg behordani. Azóta eltelt hét év. Manyika néni most eladta a házát, és bevonul az öregek otthonába. Két hét, és ki kell költöznöm innen. Majd holnap nekiállok, de most megyek, elintézek még pár dolgot…

komment

Per te.

2017. március 19. 14:33 - Liza T.

Sírós, esős szombat reggel…

Az utolsó pillanatban jött a meghívás a világhírű svájci Compagnia Finzi Pasca Per te c. előadására. Nem volt időm utánanézni, de az alapján, amit a műfajról tudtam, egy látványos, szórakoztató show könnyed élvezete lebegett a képzeletem előtt. Inspiráló, vizuális kényeztetés. Az emberi test tűrőképességének, lehetőségeinek határait, és a fizikai törvényszerűségeket feszegető akrobaták, a látványos színpadi elemek, és a lélegzetelállító jelmezek által újragondolt cirkusz felhőtlen kikapcsolódás ígéretével kecsegtetett. Pont erre volt szükségem.

Épp, hogy odaértem az előadás kezdetére. Valahogy nem arra a nyitóképre számítottam, ami fogadott. A sivár, komor térben csupán egy vakító, hideg neonfényekkel megvilágított ajtó, és egy vörös kerti pad állt. Egy pad, mely az előadás  egyik visszatérő eleme, statikus tárgyi főszereplője, és az ajtó, melyen át beléptem Julie kertjébe…

Az ajtó nehézkes, fémes csikorgással menthetetlenül becsapódott mögöttem. Nem volt visszaút, az előadás elindult, és a történet magába szippantott. Hirtelen részese lettem ennek a személyes hangvételű álomszerű kitárulkozó megemlékezésnek, melyet Daniele Finzi Pasca szeretett felesége és alkotótársa elvesztése okán írt és rendezett. Létem materiális burka a nézőtéren ült, és nézte a nagyszabású előadást, de képzelgő lelkem a szereplőkkel együtt  cipelte a manézsban  a ráaggatott súlyos, nyikorgó fém vértezetet, és velük együtt hajtotta a többsíkú jelentést hordozó karikákat.

_mg_9202j.jpg

 

Én is ott lógtam a magasban, ahol csodás, lobogó vörös jelmezemben nyaktörő mutatványokkal kápráztattam el a közönséget. Kergettem körbe-körbe a pillangó lepkéket, szórtam két kézzel a levegőbe a rózsák bársonyos vörös szirmait, énekeltem a fagyos, viharos hóesésben, lebegtettem hatalmas pille selymeket, és apróra szétmarcangolt anyagmaradványokat.        Kígyóként, féregként tekeregtem, sírva nevettem, emlékeztem, elmélkedtem, meséltem, őrjöngtem és őrlődtem. Táncoltam és szaltóztam, zsonglőrködtem, bohóckodtam. Önmagamat ki- és befordítottam,  mosolyogva sírtam, kérdeztem és válaszoltam, lebegtem és zuhantam, kíméletlenül becsapódtam. Átéltem a fájdalmat, éreztem az űrt, a hiányt, az ürességet. Találkoztam Julie lelkével.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              Részese voltam ennek a fájdalmasan lírai,  szürreális  utazásnak, ahol a légiesen lágy, rezgő repkedő és levegőben vibráló, hatalmas selyem sallangok, és szállongó apródjai most egészen másfajta asszociációkat keltettek. A könnyedség helyett, paradox módon, súlyos nyomasztó teherként nehezedtek a vállamra. Furcsa érzetek viaskodnak bennem. Én pusztán látványos koreográfiára, lélegzetelállító látványelemekre, különleges effektekre vágytam.  Ez az előadás azonban sokkal több, komplexebb volt egy látványszínháznál. Mélyebb, megrendítő, elgondolkodtató. Nem voltam rá felkészülve. Nem volt jó az időzítés, most nem kellett volna megnéznem…De megnéztem, és biztos, hogy sokáig velem marad.  

Sírós, esős szombat délután. Méltó folytatása a péntek estének.

daniele_finzi_pasca.jpg

 

Daniele Finzi Pasca

Compagnia Finzi Pasca: Per te (Neked) – Fotók forrása: Müpa

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  

komment

Ennyi

2017. március 05. 13:28 - Liza T.

img_9285.JPGTétován megállt, és ahogy csontsoványságú ujjai szép lassan engedtek a görcsös szorításból, és kezdtek lefelé csúszni a gurulós állvány rúdján, majd teljesen függetlenítve magukat az anyagtól, ernyedten engedtek a gravitáció erejének, ő ugyanúgy engedte el egy pillanat alatt az életébe, és saját magába vetett hitét. Ennyi volt, gondolta magában.

Reggel még olyan optimistán ébredt, és elhatározta, hogy úrrá lesz ezen is, mint ahogy az életben  mindent olyan ügyesen elintézett. De most, ahogy ott állt elveszetten a komor, huzatos folyosón, megértette, hogy igazából semmi nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Megfellebbezhetetlen döntéseit mindig egy elkényeztetett  gyermek felelőtlenségével hozta meg, úgy hogy az adott pillanatban számára a legkellemesebb legyen, és soha nem gondolt a következményekre, vagy arra, hogy esetleg tévedett.

Komoly karriert jósoltak neki a képességei alapján. Minden adottsága megvolt hozzá, hogy a kislányként dédelgetett álmai valósággá váljanak, és akár a Milánói Scala, vagy a Metropolitan színpadának ünnepelt szopránja legyen.

Már idejekorán tudatában volt rendkívüli hangi adottságainak, hiszen a zenei általános iskolában csodagyerekként tartották számon. Mindig ő volt a középpontban, és ez persze elképesztő mértékben hatott a saját önértékelésére.

Egyenes út vezetett a Zeneakadémia operaénekes szakára. Talán akkoriban kezdődtek a bajok. Nem volt meg benne a kellő alázat, hogy stúdiumait szépen felépítse. Türelmetlen volt, és úgy érezte, hogy ő most azonnal akar profitálni a tehetségéből. Egyre több fellépést vállalt, mígnem egy napon otthagyta az Akadémiát.

Nagyvilági életet élt, és gyakorlatilag szépséges lábai előtt hevert a világ. Mindent és mindenkit megkapott, mindent megtehetett. Nagykanállal fogyasztotta az életet. Persze a lelke mélyén szerető férjre, gyerekekre vágyott, és visszatérő álmában meghatottan fogadta a Scala éljenző közönségének tapsviharát.

Azonban az álmai és az élete nem mutattak közös metszéspontokat, de akkor még úgy gondolta, hogy ráér az álmait megvalósítani. Várta a karrierje felívelését, hiszen bármelyik pillanatban jöhetett volna a sorsfordító felkérés. Ami pedig a magánéletét illeti, úgy gondolta, hogy az nem gond, ha egy nő a 40-es éveiben alapít családot.

A nagy felkérés azonban nem érkezett meg, sőt egy idő után aztán egyre kevesebb lett a fellépés, és valahogy az emberek is elkezdtek fogyatkozni mellőle.  Kellett a pénz a megszokott életszínvonala fenntartásához,  így eleget tett  olyan felkéréseknek is, amelyek vállalását korábban sértődötten kérte ki magának. Ezzel párhuzamosan kapcsolatai az évek múlásával egyre rövidültek, majd elkezdtek ritkulni. Ő pedig minél kevésbé volt kapós portéka, annál rögeszmésebben kezdte hajszolni a szerelmet.

Az utóbbi években már csak felületes kapcsolatai voltak. Állandó partnere a magány mellett az alkohol lett, melyet különböző tudatmódosító szerekkel tett hatékonyabbá. Bódult állapotában  minden szebbnek látszott, az ócska haknik sem tűntek olyan szörnyűnek, és az ott felszedett pasikat is egészen megfelelőnek találta a családalapításhoz. Persze voltak tiszta pillanatai, mikor szembesült a tévedéseivel a pasikat, a méltatlan és megalázó helyzeteket illetően. Ilyenkor azonban igyekezett minél előbb vissza abba a tudattalan világba, ahol nem kellett szembenéznie élete és tehetsége elfecsérlésével, és ahol elhitte, hogy talán most végre mégis megvalósulnak álmai. Azonban a sikert, a nagyvilági életet, a luxust, a partikat már csak az emlékei őrizték. Ő szép lassan kisodródott az élet perifériájára. Püffedt arcát és véreres szemeit már a vastag smink, és a hatalmas műszempillák sem tudták többé elrejteni…

„Ketteske, jól van? Na, jöjjön, ne ácsorogjon itt kint, még összeesik nekem! Szépen lassan bemegyünk a szobába, így ni! Most pedig lefekszik, megpróbál pihenni, mert nemsokára jön a nagyvizit."

komment

Jelige: Én már megtaláltam az igazit, csak kéne egy pasi, aki támogat

2017. február 27. 15:06 - Liza T.

fullsizerender_2.jpgKlári vagyok, 30 éves társkereső. Keresek egy idősebb urat, aki hajlandó értékelni, és támogatni a fiatalságomat. Magamról csak annyit, hogy bár nincs érettségim, de nagyon is tudom, hogy mit akarok, és mit nem. Hát dolgozni azt nem!  Nem is tudnék, hiszen itt van nekem a Fifike, életem szerelme, a kiskutyám. Imádom, Ő mindent megkap tőlem, és vedd tudomásul, hogy mindig velem van. Együtt plázázunk, együtt alszunk, együtt eszünk. Nem vagyok se konyhatündér, se takarítónő. Ha zavar a kutyaszőr, nyugodtan nekiállhatsz kitakarítani, mert én nem fogok!

A kinézetem régen átlagos volt, de hála a szépségiparnak, és neked papa, egyre jobb nő leszek… Tömpe ujjaimat menő strasszos, mintás műkörmök hosszabbítják, mely ugyan kissé korlátoz bizonyos tevékenységekben, de a látvány mindent kárpótol. Seszínű, ritka, vékonyszálú hajamból a fodrászom gyönyörű hosszú szőke sörényt varázsolt, melyről nem mondanád meg, hogy ragasztott műanyag póttincsekből áll. Tekintetem bénító, mely a söprűszerű műszempillának, és a homlokom közepére tetovált szemöldöknek köszönhető. A penge vékonyságú, jellegtelen kis nyílás már a múlté, ma már szilikontól duzzadó szájszervemet büszkén  csücsörítem.

Nem vagyok nagy igényű, nekem nem a méret a lényeg, ha van elég lóvé. Ennek függvényében bárkit meg tudok szeretni. Tapasztalatból tudom, hogy a korosztályomban labdába nem rúghatok, de kit érdekel! Megtalálom a számításomat máshol. Én mindent megteszek annak érdekében, hogy te büszkén villogj velem, ha megfinanszírozod.

komment

Szerelem korhatárok nélkül

2017. február 10. 21:37 - Liza T.

„ Létezik ilyen? ” „ Persze! Ott van például Jagger, akinek most szült egy bébit huszonéves kedvese, aztán gondoljunk az idős Gauguin és a 16 éves jávai Anna kapcsolatára...nem is beszélve a világhírű Andy Wajna, és gyönyörű fiatal felesége, Palácsik Timi szerelméről. Faludy György és Fanni asszony, Vásáry Tamás zongoraművész és Tunyogi Heni balerina,  Ernyey Béla és 38 évvel fiatalabb felesége…és még sorolhatnám hosszasan. A világ tele van nagy korkülönbséggel jól működő csodás szerelmekkel, kapcsolatokkal. Mert nem ez a lényeg. ”

Ilyen példákkal bombáz az étterem felé vezető úton. Amint kifordulunk az utcából, hirtelen a dunai szél belekap a hajába, és kopasz búbjáról felemeli a gondosan  odakomponált hajcsomót. Úgy teszek, mintha nem látnám.  Véletlenül pont keresek valamit a táskámban. Mondjuk egy  zsebkendőt,  vagy bármit, ami a kezembe akad. Mindegy, csak legyen elég ideje visszarendezni a megtépázott frizurát. Az étteremben előre megy, látom, hogy tarkóig kopasz. Amúgy körben a vállát verdesi gubancos, tupírozott fehér haja. Te jó ég, Liza! Már megint mibe keveredtél? Már gyártom is fejben a magyarázatot arra az esetre, ha esetleg összefutnék valamelyik ismerősömmel… és naná, hogy összefutok valakivel. Ott ül az ajtóval szemben, azonnal észrevesz. Ahogy elhaladok mellette, teátrálisan jelzem a szememmel, hogy ez nem olyan találkozó. Kajánul mosolyog...

Vodkát rendel mindkettőnknek. Hiába mondom, hogy én nem iszom. „ Ugyan, csak egy kortyot, a koccintás kedvéért! ” Nem tűr ellentmondást. Koccintok, de nem iszom vele. Sebaj, megissza az enyémet is.

Kimegy a mosdóba, így van lehetőségem gyorsan szemrevételezni. Fekete bársony bokalengő trapéz gatya, hosszú bő ing, azonos anyagból. Bőr válltáska, ormótlan, divatjamúlt cipő a hetvenes évek végéről.   Konzerválta a fiatalságát, a fénykorát. Ugyanúgy néz ki, mint akkor… A  korát nem árulja el, mert szerinte mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát.     

cranach.jpgVisszafelé int a pincérnek, aki kihoz még két vodkát. Kénytelen meginni mindkettőt. Gyorsan lelazul és teljes átéléssel mesél a nőkhöz való viszonyáról. Hangosan beszél, kipirulva gesztikulál.  Feszengve nézek körül, miután  újra megcélozza a mosdót. Valószínűleg a prosztatája gyötri. Próbálom feltérképezni a körülöttünk ülők tekintetéről, hogy mit észleltek ebből a paródiából.

Visszatérve megújult energiával, lelkesen folytatja. Megtudom, hogy megőrjíti őt egy hamvas fiatal test látványa, a buja rózsaszín részletekkel. Ezek részletes leírásához furcsa, régimódi kifejezéseket használ, nagyokat nyel, és egyre jobban beleéli magát a taglalásukba. Elképedve hallgatom, és kezdem magam egészen kínosan érezni, de megkönnyebbülve konstatálom, hogy ugyan először azt gondoltam, hogy túl fiatal vagyok ehhez a pasihoz,  most már azt érzem, hogy inkább túlságosan is öreg. De megnyugtat. A szerelemben semmi nem számít, nem létezik korkülönbség. A szerelem kortalan. Itt minden megtörténhet, és minden megengedett.

Ezt nem hagyhatom ki. Felteszek egy ártatlan kérdést. „ Ezek szerint el tudod magad képzelni akár egy nyolcvan éves nővel is? ” Azonnal az arcára fagy a mosoly… Látszik, hogy ez a megközelítés eddig kimaradt az elméletből.

Cranach, Lucas the Elder (1472 - 1553)

komment

Az igaz-i

2017. január 31. 12:43 - Liza T.

„ Nem megbízható! ” Ez volt az első benyomása, de a pasi rácáfolt erre a megérzésre, és hirtelen kristálytiszta csend lett kívül…és nagy felfordulás belül. Beindult a gépezet, nem volt   megállás. Minden olyan  tökéletesnek tűnt. Egy ízig-vérig férfi, aki komoly és hiteles, aki hozzá való, és akit ő, a NŐ teljesen elbűvölt. Ők mindig is egymást keresték, hiszen egyformák, és most megtalálták önmagukat a másikban. A pasi kérte, hogy bármi történjék is,  legyenek  mindig iszonyatosan őszinték egymáshoz, ne játszmázzanak, mert ez nem méltó hozzájuk. Ilyen találkozás ritkán adódik, erre nagyon kell vigyázni…

Teljes őszinteséget várni egymástól? Képtelenség. Egy megfoghatatlan elméleti kategória, eleve magában hordozza a bukást… Tudta, hogy nem etikus, amit tesz, de bizony nem tartotta be az ígéretét, továbbra is eljárt randizni másokkal. Ismerkedett, és tette azt, amit az ösztönei és a belső hang diktált. Odavolt a pasiért, mégis hazudott és csalt. Hitegetett másokat, mindenkit becsapott, csakhogy ő minden körülmények között biztonságban legyen, hogy az ő kis lelke ne sérüljön.

Az elején minden olyan szépen alakult, de gyorsan zavar támadt a rendszerben. A pasi érezte, hogy a nő nem korrekt, és elkezdte büntetni. Elkezdődött valami kegyetlen macska-egér játék. Nyers volt, és kendőzetlen. Egyre kevésbé kímélve, dühödt hadjáratot indított a nő önértékelése ellen. Bár azt hangoztatta, hogy ő épít, hiszen ez a hivatása, erre tett esküt, gyógyítja a lelkeket, mégis folyton analizálta, és különböző helyzetekbe hozva, próbálta a nőt kibillenteni a lelki egyensúlyából. A nő pedig hagyta, mert tudta, hogy megérdemli. Bemocskolt valamit, amit nem lett volna szabad, valamit, ami tiszta volt, és rendkívüli...

liza_copy.jpgAztán a nő egy hirtelen felindulásból dühödten szakított, pedig igazából nagyon nem akart, de nem bírta már ezt a feszültséget. A pasi rezignáltan fogadta.

„ Te is csak egy hülye picsa vagy! ” – ez volt az utolsó mondata, és kiszállt a kocsiból.

„ Vadászgass csak tovább, fogatlan oroszlán…amíg még megteheted! ”- ordította magából kikelve a nő.   Aztán furcsa metsző, hideg csend lett, és azon gondolkozott, hogy miért mondta ezt, hiszen éppen ő volt az, aki vadászgatott a pasi mellett.

Nagyon vacakul érezte magát napokig. Nem értette, miért kellett így viselkednie, miért kellett elrontania, hiszen ez egy nagy találkozás volt. Miért tette ezt azzal a pasival, akire oly régóta várt. Ilyen találkozás ritkán adódik az életben… Lelkiismerete nem hagyta nyugodni, tisztázni akarta magát. Ez a pasi nem ezt érdemelte. Vele nem lett volna szabad játszmáznia. Éjjel írt üzenetet neki. Kisvártatva jött a válasz.  A pasi felesége írta…

                                                    

illusztráció: Kitti Gebler

 

komment

New message

2017. január 15. 13:17 - Liza T.

Üzenetet kaptam. Feladója egy 55 éves ápolt férfi, egyenesen a kocsmából.

Kicsikémnek szólít.

„ nincs otthon a disznó, cincognak a tehenek "

Hát, ez vaskos megfogalmazás nőkről és férfiakról…Mindenesetre elgondolkodtató.  A kemény felütés után fokozott kíváncsisággal olvasom a hosszú, nem mindennapi kinyilatkoztatást.

„ őszintén azt gondolom,  hogy a legtöbb nőnek egy felszabadító érzés, egyfajta felszakadó sóhaj, és végtelen megkönnyebbülés lenne, ha visszamászna a fára. akiben egy csepp spiritualitás sincs, az reménytelen eset. nem emberi lény. tréfás dolog, hogy minden nő arra vágyik, hogy valakinek ő legyen az egyetlen, valaki a tenyerén hordozza, és imádja, és csak vele törődjön, valaki mellett biztonságban érezhesse magát, satöbbi...igen ám, de a nők sajnos elfelejtik, hogy amilyen vállalhatatlanul butácska életet élnek, az energetikailag összeegyeztethetetlen azzal, hogy bárki is komolyan vehesse őket.összefekszenek a délidőben fokhagymás girosztálat zabáló, csődtömeg kollégáikkal, összefekszenek társkereső oldalakról olyan lepedékekkel, akiknek már az első levelük is tele van helyesírási hibákkal, összefekszenek romkocsmákból alkoholistákkal, és, ha ez nem lenne elég, akkor még 800 fogyatékos ismerősüknek is pakolgatják a fotóikat fészbukra, és lihegve várják a lájkokat, hatvan emberrel szkájpolnak, és vájbereznek, céltalanul smsflörtölnek, és valami rút elmebetegség ívén tetszeni akarnak mindenkinek, aki képes egy 8 centis erekcióra ”

Nem  értem, hogy miért kell ezt nekem tudni, de mindenesetre érdeklődéssel olvasom tovább.

„ és igen. ők azok a nők, akik végigelégedetlenkedik az egész életüket, amiért két alkalom után eldobják őket, és abban a két alkalomban sincs köszönet, mert annyira nem keresik a férfias géneket, annyira fel sem ismerik a férfias géneket, hogy jöhet bárki. és az, a bizonyos "bárki" mindig jön, ugyanis egy közepesen rondácska nő is, ha tud sminkelni, és nincs elhízva, akkor összeszedhet magának bárkit két perc alatt. tudja jól ezt az összes nő, hogy ócska életet él, vállalhatatlanul gusztustalan energiájú férfiparódiákkal malackodik az ágyban tízpercekig, és értelmi fogyatékos kommunikációt folytat azokkal, akikről tudja, hogy csak maszatolni akarnak. céltalan, obligát, semmibe vesző trécs filmekről, zenékről, kinek milyen telefonja van, ki hol szeret napozni, ki nem szereti a sóskafőzeléket, ki hova jár edzeni, és nemhogy igénye lenne egy nőnek legalább az első olyan hagymahéjig eljutni, aminek a megértéséhez már nem elég a kétszámjegyű iq, nem, ők tökéletesen érzik magukat attól, hogy a földből kiszedett poros, és mocskos külső burkot kapargatják, és közben kölni illatot árasztanak ”

„ én manapság épelméjű nővel nem találkoztam mind meg van kattanva. futnak a disznószaros szekér után, és közben aranyozott hintóról álmodoznak, és gutaütést kapnak, ha valaki emlékezteti őket arra, hogy valójában mifélék, mert a kétbites egojukon keresztül szűrődik be a tudatukba egyfajta eltorzult, és eseménytelen, szürke valóság, és nem értik, nem fogják fel, nem jönnek rá, hogy réges-rég eltékozolták már magukból azt, amit úgy hívunk, hogy érintetlen nőiesség, azt, amire egy valóban intelligens, és kulturált férfi vágyna. vágyna, ha nem szippantós autó energiájú aurákról kéne elhiggye, hogy ők mások ”

Na, ezt jól megkaptuk, de nem veszem magamra. Mindenesetre kissé furcsa, hogy egy 55 éves férfi érintetlen nőiességre vágyik, és feljogosítva érzi magát arra, hogy erkölcsi magaslatokról ítélkezzen másokról…  Azt hiszem komoly segítségre lenne szüksége. Amúgy már van egy sejtésem arra vonatkozóan, hogy mi lehet az oka annak, hogy  úgy érezte, ezt velem mindenképpen közölnie kell.

„ Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat! De miért burkolózol anonimitásba? Talán azért nem vállalod az arcod,  mert nyomot hagyott rajta az idő....no meg a kocsmalét? ” 

„ gyanítom sokan cserélnének a fizikumommal kocsmába a te lovagjaid járnak. tudod..két "művelődés", és hajbeültetés között, persze azelőtt, hogy elugranának a patikába viagráért, bár mindenkinek jobb, ha a 9 centis, szőrcsimbók pöcsük inkább fel sem áll hamarabb szabadul Licike grófnő ”

Igen, már biztosan tudom! A fogalmazás stílusa, a fröcsögés, a helyesírási hibák, a grófnőzés csakis egyvalaki lehet. Valaki, aki különböző identitással ír rám újra, meg újra,  aki hol szentté akar avatni, hol a legocsmányabb jelzőkkel illet.

tehát visszatérve az oldaladra vagy leírod, amire valójában vágysz, vagy ne írj  inkább semmit. ebben a városban ugyanis a férfiak többségében olyanok, mint a lepedékek, és ahogy idősödnek, úgy egyre inkább. tessék szépen leírni akkor, hogy mit akarsz, és akkor valószínűleg több lehetőséged lesz ismerkedni, tessék szépen leírni, hogy mitől lesz egy férfi számodra izgalmas,  és akkor lehet, hogy nem írnak rád olyanok, akik söröskupakokat gyűjtenek, és tök izginek gondolják, hogy heti kétszer járnak urológushoz.nekem kell egy felnőtt nőnek elmagyaráznom, hogy mitől lesz egy felnőtt férfi izgalmas? ugye      nem...? rám mondhatsz bármit, tréfálkozhatsz, elégedetlenkedhetsz, de attól még nem fog megtörténni veled az, amire vágysz, mert obligát frázisokkal pakolod tele az oldaladat, és közben el kéne hinni rólad, hogy komolyan gondolod ezt az egészet. de nekem aztán teljesen mindegy, hogy mit művelsz itt. csak nem árt közben néha egy kis őszinteség is. azért az tud segíteni. ”

„ Köszönöm, hogy megtiszteltél a gondolataiddal! Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de én ezt az oldalt nem ismerkedési céllal szerkesztem.  Ami viszont a férfiakat illeti, biztos vannak  „lepedék pasik”,  bár én még nem találkoztam ilyenekkel. Viszont  elmondhatom, hogy vannak  izgalmas pasik…sőt vannak ápolt és izgalmas pasik…továbbmegyek, vannak izgalmas, ápolt, művelt pasik. Gondoltad volna? ”

„….továbbmegyek, vannak izgalmas, ápolt, művelt pasik...gondoltad volna?...
nyilván más szinten mozgunk, ennyi az egész
ami neked ápolt, az nálam még a hajléktalan kategória
ami neked izgalmas, az nekem az ugorgyunk kategória
és ami neked művelt, az nekem meg a semmitmondó kategória
azért annyira büszke ne legyél látatlanba, mert lehet meglepődnél, hogy kivel levelezgetsz.
minden téren meglepődnél.

Nem lepődöm meg, és azon sem, hogy csatol egy profi fotót, amin egy nem kimondottan 55++-os férfi pózol.

img_8887.JPG

 

 

 

 

 

 

komment

A szakáll

2017. január 02. 16:47 - Liza T.

Volt valami nyugtalaníimg_8839.JPGtó abban, ahogy engem figyelt, és ahogy azokkal az átható kék szemekkel hosszasan, némán, ábrándozva a szemembe nézett. Nem tudtam, hogy miért, de éreztem, hogy ez nem jó. Ezt nem szabad. Egy bácsi nem nézhet így egy kislányra. Fogalmam sincs, hogy mi járt a fejében, nem is akarom tudni.  Mindenesetre én rettentően zavarban voltam, és ugyanakkor szörnyű bűntudatot éreztem egy olyan dolog miatt, amiről csak homályos elképzeléseim voltak. Senkinek nem mertem beszélni róla, de igazából nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mi az, ami ennyire felkavart.

Másodikos voltam, az egyetlen lány, aki nem mehetett haza tanítás után. Kirekesztettnek, megbélyegzettnek éreztem magam. Valahogy azt gondoltam, hogy a rendes gyerekeket, és a jó kislányokat nem vágják be a napközibe, a csürhe közé. Ott csupa rossz tanuló, verekedős, zűrös gyerek volt, a gyerektársadalom alja. De a legnagyobb trauma akkor ért, mikor megtudtam, hogy még a napközis nevelő is férfi. Hiába kértem, a szüleim hallani sem akartak arról, hogy egyedül rendetlenkedjek otthon. Úgy gondolták, hogy a napközi megfelelő hely számomra, és ott kellett maradnom, ha törik, ha szakad. Ott legalább biztonságban voltam…

Délutánonként magányosan bóklásztam az udvaron, nem volt senki, akivel játszhattam volna, nem volt padtársam, és nem volt párom a sétánál. Néha a fiúk megkergettek, kővel dobáltak, vagy húzogatták a hajamat. De még ezt is inkább elviseltem, mint azt, mikor Misi bácsi mellém szegődött. Ilyenkor szinte lemerevedtem. Nem akartam, hogy kérdezgessen, hogy beszéljen hozzám, nem akartam, hogy rám mosolyogjon, hogy nézzen. Semmit nem akartam, de legfőképp azt nem, hogy a sétánál ő legyen a párom, és megfogja a kezem. Nagy puha, meleg keze volt, és rettentően izzadt. Amint tehettem, kihúztam a kezem a kezéből, és a ruhámba törölgetve próbáltam megszabadulni az irtóztató nyirkosságtól. Észrevette. Ettől még kínosabban éreztem magam. Ő többet nem erőltette a kézfogást, de nem tágított mellőlem.  

Egyszer délelőtt, a szünetben odakeveredett, mikor valami „Sóder, sóder” kezdetű körjátékot játszott az osztály. Vesztemre beállt. Mikor ő következett a választásnál, természetesen engem választott. Soha nem felejtem el azt az érzést, mikor a szakálla az arcomhoz ért… A gyerekek persze nem hagyták ki a kaján csúfolódást. „Két szerelmes pár, mindig együtt jár…”

Senkinek nem volt fogalma róla, hogy mi váltotta ki belőlem azt a dührohamot, amit egy beírással jutalmazott Éva néni, az osztályfőnököm. A szüleim pedig megmagyarázták, hogy na, ezért nem lehetek egyedül otthon, mert velem mindig csak a baj van, mert én nem bírok magammal.

Nem tudom, hogy ő mit érzett. Lehet, hogy csak azért figyelt fel rám, mert az egyetlen lány voltam a napköziben. Lehet, hogy csak megsajnálta azt a  magányos kis vakarcsot. Igen, lehet, hogy csak valami szánalomból eredő túláradó, tisztán érzelmi közeledés volt, ami szerinte belefért egy fiatal férfi tanár-kisdiák kapcsolatba. Lehet… Nem történt semmi, nem tett kárt bennem, de azt a nézést  soha nem tudtam elfelejteni.  A mai napig felkavar, a mai napig irtózom a szakálltól, és a nagy puha, meleg, nyirkos kezektől.

komment
süti beállítások módosítása