Felgördült a poros, molyrágta függöny. A sötét manézs közepén, vakító fénynyalábtól körülölelve, ott állt a mágus. Divatjamúlt, hosszú fekete pelerint viselt, mely teljesen elfedte alaktalan testét. Tekintete merev volt és kifejezéstelen. Arca szokatlan, furcsa arányokat mutatott. Rezzenéstelenül állt, csak a szeme mozdult, homloka közepén futó, határozott íves szemöldöke alatt. Komótosan pásztázta a közönséget, mintha keresne valakit. A nő a harmadik sorban ült. Rideg, kimerevedett tekintetével hosszasan, és zavarba ejtő határozottsággal nézett a szemébe.

A nő áramütésszerű, éles szurkálást érzett, mely a pupilláján keresztül egészen az agyáig hatolt. Borzongva lélegzett fel, mikor ezt a fojtogató, nyugtalanítóan feszült légkört a mágus egy hirtelen mozdulattal megtörte. Perdült egyet, és ekkor a nő meglátott valamit. Csak egy szempillantásnyira észlelte. Hirtelen nem is tudta, hogy mi lehet az, ami hosszú köpönyege alól kivillant. Szőrös volt. A nőt hideglelős, jeges borzongás járta át, ahogy felfogta. Egy patát látott. Riadtan nézett körül, kereste a körülötte ülők tekintetét, de már mindenki oldottan és érdeklődve várta, hogy elkezdődjön az előadás. Valamelyest kiengedett a szorítás, nyilván csak képzelődött. Valószínűleg a köpönyege alatt rejtegeti a produkció kellékeit. – gondolta.

Az előadás elindult, és a nézősereg döbbenetes, megmagyarázhatatlan jelenségeket tapasztalt meg. Mindenkit beszippantott a mágia. Tehetetlen, akarat nélküli, engedelmes szereplőkké váltak, amint a mágus kiterjesztette rájuk bűvös hatalmát. Miként a mozigépész képes befolyásolni a film vetítési sebességét, ő is úgy változtatta kénye-kedve szerint az idő múlását. Olykor felgyorsította azt, és egy pillanat alatt az egyik helyről a másikon termett, máskor pedig lassított üzemmódba kapcsolt. Sőt, olykor teljesen megállította az idő múlását, és meghatározhatatlan ideig mozdulatlanságba fagyasztotta az elképedt nézőket. Majd csettintett, és perdült-fordult, miközben repkedő lebernyege szárnyai alól villódzó, csillámló porfelhő szállt alá. Máskor ismeretlen eredetű, színes, könnyed jázminillatú füstpöfeteg terjengett felettük, vagy éppen túlvilági fénypászmák és kénszagú foszlányok cikáztak a manézs légterében. Szikrázó, apró kristályokká állt össze a levegőben a lehelet, ahogy a publikum dideregve zihált, majd a következő pillanatban gőzölgő izzadtságcseppek szabadultak ki a pólusokon, hogy némi enyhülést hozzanak a végsőkig felhevült testeknek. A csodás éteri és bódítóan fülbemászó dallamokat, mézédes lelket kényeztető melódiákat aztán egy váratlan pillanatban fülsiketítő, fémes nyikorgó ricsaj, mennydörgés és villámlás törte meg. Mikor már elviselhetetlenné vált ez az idegszálakat karistoló, kibírhatatlan zajongás, hirtelen, egyetlen pillanat alatt síri csend és sötétség borult a publikumra. Az előadás véget ért. A mágus elillant, a varázslat szertefoszlott.

A nő még sokáig az előadás hatása alatt volt. Csak ült ott moccanatlan a kényelmetlen tábori széken, míg a jegyszedő ki nem tessékelte a sátorból. Fázósan, reszketve gombolta össze a kabátját, és a zsebében a kezébe akadt valami. Megnézte. A belépője volt, rajta egy kézzel írott telefonszám. Napokig tépelődött, de nem tudott megnyugodni. Semmi nem érdekelte, teljesen megváltozott. Végül fogta a telefont, és tárcsázta a számot.

„Már vártalak.” - mondta a hang a távolból. Öreg ember rekedtes hangja volt. Ellenszenves, taszítóan vonzó, és viszolyogtatóan kívánatos hang. Lassú, egyre csak halkuló, megfontolt szavai a nőt egy titokzatos, módosult világba vezették. Mesterien besiklott a nő gondolatai közé, és megkezdte hódító, területszerző hadműveletét. Napról napra következetesen felszámolta a védvonalakat, kiszorította az őslakos gondolatokat, és ahogy ezen gondolatok mozgástere lassacskán megszűnt, elpattant az a láthatatlan szalag is, mely a nőt a realitások talajához kötötte. Védekező rendszere darabokra hullott, és ő megkezdte irányíthatatlan lebegését. A mágus sejtelmes, mézes szavakból sodort ragacsos szálakkal apránként egyre szorosabb hálót font a nő tehetetlenül lebegő lénye köré. Édes, kéjes elégtétellel töltötte el ez a tevékenység, ebből táplálkozott, erőt és energiát nyert általa. A nő pedig lelke virágos kapuját kitárva, szabad áramlást engedett a finoman hömpölygő, kedvesen követelőző akaratnak, mely végül teljesen beléköltözött. Úgy érezte, még sosem hallott ilyen csodás, kristályos csengésű hangot, még sosem látott ilyen víztiszta tündöklő szempárt. Odaadóan szeretgette, cirógatta, és minden egyes nap levágott magából belülről egy darabkát. Selyemszalagokkal és virágfüzérekkel díszítette, és boldogan feltálalta a mágusnak, aki azt jóízűen bekebelezte. Apró, finom harapásokkal elfogyasztotta a szívét, ínyencként ízlelgetve lassacskán elkortyolta a vérét, és mélyeket szippantva magába szívta a nő balzsamos lelkét. Mikor aztán a vénség testileg, lelkileg eléggé feltöltekezett, és a hadművelet sikerét elkönyvelte, önnön nagyságától egészen megrészegülve, egy pillanat alatt, szó nélkül, szenvtelenül távozott a nőből. Igazából sosem volt rá szüksége, csak az energiáira. Magával vitte a nő álmait, vágyait, porrá zúzta a hitét. Nem maradt utána más, csak az üresség. Egy üres burok, és valami meghatározhatatlan, orrfacsaró kénes bűz.