fotó: Rafal Jedrzejek

Fájdalmas aktualitása van a bejegyzésemnek. Minden előzmény nélkül, egy ostoba baleset következtében veszítettük el kedvencünket, az életvidám francia bulldogot, Mazsolát. Ettől a röfögő, büdös kicsi malactól mi csak szeretet és kedvességet kaptunk. Elvesztésével kiszakadt egy darab a szívünkből. Délután még gondtalanul szaladgált a kertben, és senki nem sejtette, hogy rövid kis élete hamarosan véget ér…

Nagyon megviselheti az embert a kis kedvenc halála, hiszen az állathoz erős érzelmi szálak fűznek minket. A veszteség érzése olykor rendkívül intenzív, akár hasonlíthat egy ember elvesztése által okozott fájdalomhoz.  

Hogyan dolgozható fel egy ilyen esemény? Mennyi idő kell, hogy elfogadjuk a történteket? 

Nos, ez leginkább lelki beállítottságunkon múlik. Az idő természetesen a szövetségesünk, de a megfelelő elengedéssel, és aktív feldolgozással, ha kicsi kedvencünkön már nem is, de magunkon mindenképpen segíthetünk. A múlt eseményeire már nincs hatásunk, de a jelenünk megélésébe van beleszólásunk.

Saját tapasztalataimat most közreadva, szeretnék segítséget adni másoknak, hogy egy kicsit elviselhetőbb legyen a veszteség:

Gyászszertartás: 

Búcsúzzunk el tőle méltóképpen! Legyen az jelképes, vagy konkrét elhantolás, igen megrendítő, mégis szükséges a lezárás. Sokat segíthet, ha kedvenc játékát, kis takaróját magával viszi. Legyen egy hely, ami az övé, ahol ténylegesen pihen, vagy egy kijelölt polc, sarok a lakásban, amit az emlékére jelölünk ki, és ahol elhelyezhetünk bizonyos tárgyakat, melyek rá emlékeztetnek. Ültethetünk egy szép növényt vagy fát, akár egy parkba is. De vehetünk egy kedves  szobanövényt neki, melynek odaadó gondozásával az emlékének adózunk. A növény kaspóját díszíthetjük akár a fotójával. Lényeg, hogy legyen egy hely, ahol egy pillanatra megállhatunk, és gondolunk rá.

Vádaskodás, önvád helyett: 

Ne engedjük, hogy elhatalmasodjon rajtunk! Sajnos balesetek  a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulnak. Extrém esetektől eltekintve, senki nem szánt szándékkal idézi elő a tragédiát. Ne keressünk ok-okozati összefüggéseket, mert a történteken nem változtat. Higgyük el, hogy jó gazdik voltunk, és mindent megtettünk érte, betegségben, egészségben. Az önmarcangolás helyett gondoljuk végig , hogy mennyi mindent adtunk egymásnak, és ez biztosan nem volt hiábavaló.

Nem tabu beszélni róla. 

Beszéljünk, beszélgessünk róla, elevenítsük fel az emlékeket! Eleinte lesznek nagyon nehéz pillanatok, de ez része a feldolgozásnak. Fontos, hogy legyen egy megértő közeg, aki meghallgat, és segít lelkileg. Ez lehet a család, barátok, vagy egy megértő kutyás közösség. A családban ne hagyjunk ki senkit, aki érzelmileg érintett. A gyerekeknek is fontos a megfelelő feldolgozás. Vonjuk be őket is minden tevékenységbe! Ne akarjuk elfojtani a bánatot, mert úgy lassabb a gyógyulás.  Tudjuk, hogy a sírás is segít a feldolgozásban. Sírjuk ki magunkat nyugodtan!

Örökítsük meg kis kedvencünket! 

Tudjuk, hogy a gyerekeknél milyen jótékonyan hat, ha kirajzolják magukból a történéseket. Nos, ez a felnőtteknél sincs másképp. Valamilyen formában örökítsük meg kis kedvencünket! Rajzoljuk le, fessük meg, vagy próbáljuk agyagból megmintázni. Dolgozhatunk valamilyen textil technikával is. Rengeteg formában megjeleníthetjük, a kötéstől, a hímzésen át, egészen a patchworkig. Ez is a megemlékezésnek egy formája, nagyon sokat segít a feldolgozásban. Legyünk kreatívak! Nem véletlenül alkalmazza a művészetterápia az ilyen megörökítést, hiszen nagyon sokat segít az oldásban és elengedésben.

Mazsola 30x30cm - olaj, vászon

Írjunk róla!

Írjunk neki levelet, egy történetet, vagy verset. Meséljük el a csínytevéseit, az élettörténetét.  Az írás is egy remek terápiás eszköz az elengedésre, önmagunk gyógyítására. Azon túl, hogy csökkenti a fájdalmat, ezeknek a személyes munkáknak az összefűzésével, fotók beragasztásával gyönyörű albumot készíthetünk neki, melyben az emléket megőrizzük.

Új kis kedvenc? De mikor? 

Sokfélék vagyunk, mindenki másképp éli meg az elvesztést. Vannak akik soha többé nem akarnak kis kedvencet, másoknak időre van szükségük, és akadnak olyanok is, akiknek azonnal szükségük van a napi szeretetadagjukra. Ahol kisgyerek van a családban, ott ajánlatos várni az új kedvenc befogadásával, hiszen egy kisgyereknek több időre van szüksége, míg megérti, elfogadja a helyzetet, és elengedi a kedvencét. Nálunk az egész család az azonnali új kiskutya beszerzése mellett döntött, és nem bántuk meg. Nem az elvesztett kutyánk helyett érkezett, ő egy új fejezet az életünkben. Két kutyánk van. Az egyik a szívünkben, a másik a lábunk alatt.  Az egyik szemünk sír, de legalább a másik nevet.

Kiválasztásánál egyetlen szempont vezérelt, hogy Mazsola testvére legyen, de ne legyen fehér pöttyös. Szerencsénkre a kennelben volt egy öt hónapos fekete kisfiú, ugyanattól az anyától. Ennyit tudtunk róla, de más nem is érdekelt. Napokon belül elhoztuk, és nagyon jól döntöttünk. Életet hozott a házunkba...

Isten veled, drága Mazsola!                                       Isten hozott, kicsi Bubu!