Te sem engem választottál. Pedig még most is szeretsz. Szeretnél, ha mernél. De nem mersz. Lehet, hogy te tudsz valamit…Újra, meg újra eszedbe jutok. Már nincs kedvem válaszolni. Trágár vagy és közönséges. Éjjel írsz, mikor egyedül vagy a lakásodban. Iszol, írsz és rám vered. „Julival járok, de most azt akarom, hogy te szopj” Azt hiszem ez tette be a kaput. Már rég nem vagyok szerelmes beléd. Nem kívánlak. De valahogy szeretlek…vagy csak szerettelek? Nem is tudom. De már nem válaszolok.

„Guminő vagy”, mondtad egyszer,mikor még volt bátorságod hívni. „Te csak arra kellesz. Kinéznek maguknak, álmodoznak rólad, megszereznek, felfújnak…használnak. Vagy kidurransz, vagy leeresztenek. Eldobnak, esetleg újra, meg újra felfújnak…aztán megint leeresztenek, és elraknak valamelyik fiókba. Te hiába nézel a nagy szemeiddel kérőn, majd ha ők akarnak, majd ha nekik kellesz, akkor felfújnak…amúgy meg eszükbe se jutsz.”

Te így szeretsz.   

Illusztráció: Sipos Barbara