Liza tükre

A társkeresés bugyrai, meg egyebek

New message

2017. január 15. 13:17 - Liza T.

Üzenetet kaptam. Feladója egy 55 éves ápolt férfi, egyenesen a kocsmából.

Kicsikémnek szólít.

„ nincs otthon a disznó, cincognak a tehenek "

Hát, ez vaskos megfogalmazás nőkről és férfiakról…Mindenesetre elgondolkodtató.  A kemény felütés után fokozott kíváncsisággal olvasom a hosszú, nem mindennapi kinyilatkoztatást.

„ őszintén azt gondolom,  hogy a legtöbb nőnek egy felszabadító érzés, egyfajta felszakadó sóhaj, és végtelen megkönnyebbülés lenne, ha visszamászna a fára. akiben egy csepp spiritualitás sincs, az reménytelen eset. nem emberi lény. tréfás dolog, hogy minden nő arra vágyik, hogy valakinek ő legyen az egyetlen, valaki a tenyerén hordozza, és imádja, és csak vele törődjön, valaki mellett biztonságban érezhesse magát, satöbbi...igen ám, de a nők sajnos elfelejtik, hogy amilyen vállalhatatlanul butácska életet élnek, az energetikailag összeegyeztethetetlen azzal, hogy bárki is komolyan vehesse őket.összefekszenek a délidőben fokhagymás girosztálat zabáló, csődtömeg kollégáikkal, összefekszenek társkereső oldalakról olyan lepedékekkel, akiknek már az első levelük is tele van helyesírási hibákkal, összefekszenek romkocsmákból alkoholistákkal, és, ha ez nem lenne elég, akkor még 800 fogyatékos ismerősüknek is pakolgatják a fotóikat fészbukra, és lihegve várják a lájkokat, hatvan emberrel szkájpolnak, és vájbereznek, céltalanul smsflörtölnek, és valami rút elmebetegség ívén tetszeni akarnak mindenkinek, aki képes egy 8 centis erekcióra ”

Nem  értem, hogy miért kell ezt nekem tudni, de mindenesetre érdeklődéssel olvasom tovább.

„ és igen. ők azok a nők, akik végigelégedetlenkedik az egész életüket, amiért két alkalom után eldobják őket, és abban a két alkalomban sincs köszönet, mert annyira nem keresik a férfias géneket, annyira fel sem ismerik a férfias géneket, hogy jöhet bárki. és az, a bizonyos "bárki" mindig jön, ugyanis egy közepesen rondácska nő is, ha tud sminkelni, és nincs elhízva, akkor összeszedhet magának bárkit két perc alatt. tudja jól ezt az összes nő, hogy ócska életet él, vállalhatatlanul gusztustalan energiájú férfiparódiákkal malackodik az ágyban tízpercekig, és értelmi fogyatékos kommunikációt folytat azokkal, akikről tudja, hogy csak maszatolni akarnak. céltalan, obligát, semmibe vesző trécs filmekről, zenékről, kinek milyen telefonja van, ki hol szeret napozni, ki nem szereti a sóskafőzeléket, ki hova jár edzeni, és nemhogy igénye lenne egy nőnek legalább az első olyan hagymahéjig eljutni, aminek a megértéséhez már nem elég a kétszámjegyű iq, nem, ők tökéletesen érzik magukat attól, hogy a földből kiszedett poros, és mocskos külső burkot kapargatják, és közben kölni illatot árasztanak ”

„ én manapság épelméjű nővel nem találkoztam mind meg van kattanva. futnak a disznószaros szekér után, és közben aranyozott hintóról álmodoznak, és gutaütést kapnak, ha valaki emlékezteti őket arra, hogy valójában mifélék, mert a kétbites egojukon keresztül szűrődik be a tudatukba egyfajta eltorzult, és eseménytelen, szürke valóság, és nem értik, nem fogják fel, nem jönnek rá, hogy réges-rég eltékozolták már magukból azt, amit úgy hívunk, hogy érintetlen nőiesség, azt, amire egy valóban intelligens, és kulturált férfi vágyna. vágyna, ha nem szippantós autó energiájú aurákról kéne elhiggye, hogy ők mások ”

Na, ezt jól megkaptuk, de nem veszem magamra. Mindenesetre kissé furcsa, hogy egy 55 éves férfi érintetlen nőiességre vágyik, és feljogosítva érzi magát arra, hogy erkölcsi magaslatokról ítélkezzen másokról…  Azt hiszem komoly segítségre lenne szüksége. Amúgy már van egy sejtésem arra vonatkozóan, hogy mi lehet az oka annak, hogy  úgy érezte, ezt velem mindenképpen közölnie kell.

„ Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat! De miért burkolózol anonimitásba? Talán azért nem vállalod az arcod,  mert nyomot hagyott rajta az idő....no meg a kocsmalét? ” 

„ gyanítom sokan cserélnének a fizikumommal kocsmába a te lovagjaid járnak. tudod..két "művelődés", és hajbeültetés között, persze azelőtt, hogy elugranának a patikába viagráért, bár mindenkinek jobb, ha a 9 centis, szőrcsimbók pöcsük inkább fel sem áll hamarabb szabadul Licike grófnő ”

Igen, már biztosan tudom! A fogalmazás stílusa, a fröcsögés, a helyesírási hibák, a grófnőzés csakis egyvalaki lehet. Valaki, aki különböző identitással ír rám újra, meg újra,  aki hol szentté akar avatni, hol a legocsmányabb jelzőkkel illet.

tehát visszatérve az oldaladra vagy leírod, amire valójában vágysz, vagy ne írj  inkább semmit. ebben a városban ugyanis a férfiak többségében olyanok, mint a lepedékek, és ahogy idősödnek, úgy egyre inkább. tessék szépen leírni akkor, hogy mit akarsz, és akkor valószínűleg több lehetőséged lesz ismerkedni, tessék szépen leírni, hogy mitől lesz egy férfi számodra izgalmas,  és akkor lehet, hogy nem írnak rád olyanok, akik söröskupakokat gyűjtenek, és tök izginek gondolják, hogy heti kétszer járnak urológushoz.nekem kell egy felnőtt nőnek elmagyaráznom, hogy mitől lesz egy felnőtt férfi izgalmas? ugye      nem...? rám mondhatsz bármit, tréfálkozhatsz, elégedetlenkedhetsz, de attól még nem fog megtörténni veled az, amire vágysz, mert obligát frázisokkal pakolod tele az oldaladat, és közben el kéne hinni rólad, hogy komolyan gondolod ezt az egészet. de nekem aztán teljesen mindegy, hogy mit művelsz itt. csak nem árt közben néha egy kis őszinteség is. azért az tud segíteni. ”

„ Köszönöm, hogy megtiszteltél a gondolataiddal! Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de én ezt az oldalt nem ismerkedési céllal szerkesztem.  Ami viszont a férfiakat illeti, biztos vannak  „lepedék pasik”,  bár én még nem találkoztam ilyenekkel. Viszont  elmondhatom, hogy vannak  izgalmas pasik…sőt vannak ápolt és izgalmas pasik…továbbmegyek, vannak izgalmas, ápolt, művelt pasik. Gondoltad volna? ”

„….továbbmegyek, vannak izgalmas, ápolt, művelt pasik...gondoltad volna?...
nyilván más szinten mozgunk, ennyi az egész
ami neked ápolt, az nálam még a hajléktalan kategória
ami neked izgalmas, az nekem az ugorgyunk kategória
és ami neked művelt, az nekem meg a semmitmondó kategória
azért annyira büszke ne legyél látatlanba, mert lehet meglepődnél, hogy kivel levelezgetsz.
minden téren meglepődnél.

Nem lepődöm meg, és azon sem, hogy csatol egy profi fotót, amin egy nem kimondottan 55++-os férfi pózol.

img_8887.JPG

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A szakáll

2017. január 02. 16:47 - Liza T.

Volt valami nyugtalaníimg_8839.JPGtó abban, ahogy engem figyelt, és ahogy azokkal az átható kék szemekkel hosszasan, némán, ábrándozva a szemembe nézett. Nem tudtam, hogy miért, de éreztem, hogy ez nem jó. Ezt nem szabad. Egy bácsi nem nézhet így egy kislányra. Fogalmam sincs, hogy mi járt a fejében, nem is akarom tudni.  Mindenesetre én rettentően zavarban voltam, és ugyanakkor szörnyű bűntudatot éreztem egy olyan dolog miatt, amiről csak homályos elképzeléseim voltak. Senkinek nem mertem beszélni róla, de igazából nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mi az, ami ennyire felkavart.

Másodikos voltam, az egyetlen lány, aki nem mehetett haza tanítás után. Kirekesztettnek, megbélyegzettnek éreztem magam. Valahogy azt gondoltam, hogy a rendes gyerekeket, és a jó kislányokat nem vágják be a napközibe, a csürhe közé. Ott csupa rossz tanuló, verekedős, zűrös gyerek volt, a gyerektársadalom alja. De a legnagyobb trauma akkor ért, mikor megtudtam, hogy még a napközis nevelő is férfi. Hiába kértem, a szüleim hallani sem akartak arról, hogy egyedül rendetlenkedjek otthon. Úgy gondolták, hogy a napközi megfelelő hely számomra, és ott kellett maradnom, ha törik, ha szakad. Ott legalább biztonságban voltam…

Délutánonként magányosan bóklásztam az udvaron, nem volt senki, akivel játszhattam volna, nem volt padtársam, és nem volt párom a sétánál. Néha a fiúk megkergettek, kővel dobáltak, vagy húzogatták a hajamat. De még ezt is inkább elviseltem, mint azt, mikor Misi bácsi mellém szegődött. Ilyenkor szinte lemerevedtem. Nem akartam, hogy kérdezgessen, hogy beszéljen hozzám, nem akartam, hogy rám mosolyogjon, hogy nézzen. Semmit nem akartam, de legfőképp azt nem, hogy a sétánál ő legyen a párom, és megfogja a kezem. Nagy puha, meleg keze volt, és rettentően izzadt. Amint tehettem, kihúztam a kezem a kezéből, és a ruhámba törölgetve próbáltam megszabadulni az irtóztató nyirkosságtól. Észrevette. Ettől még kínosabban éreztem magam. Ő többet nem erőltette a kézfogást, de nem tágított mellőlem.  

Egyszer délelőtt, a szünetben odakeveredett, mikor valami „Sóder, sóder” kezdetű körjátékot játszott az osztály. Vesztemre beállt. Mikor ő következett a választásnál, természetesen engem választott. Soha nem felejtem el azt az érzést, mikor a szakálla az arcomhoz ért… A gyerekek persze nem hagyták ki a kaján csúfolódást. „Két szerelmes pár, mindig együtt jár…”

Senkinek nem volt fogalma róla, hogy mi váltotta ki belőlem azt a dührohamot, amit egy beírással jutalmazott Éva néni, az osztályfőnököm. A szüleim pedig megmagyarázták, hogy na, ezért nem lehetek egyedül otthon, mert velem mindig csak a baj van, mert én nem bírok magammal.

Nem tudom, hogy ő mit érzett. Lehet, hogy csak azért figyelt fel rám, mert az egyetlen lány voltam a napköziben. Lehet, hogy csak megsajnálta azt a  magányos kis vakarcsot. Igen, lehet, hogy csak valami szánalomból eredő túláradó, tisztán érzelmi közeledés volt, ami szerinte belefért egy fiatal férfi tanár-kisdiák kapcsolatba. Lehet… Nem történt semmi, nem tett kárt bennem, de azt a nézést  soha nem tudtam elfelejteni.  A mai napig felkavar, a mai napig irtózom a szakálltól, és a nagy puha, meleg, nyirkos kezektől.

Szólj hozzá!

Babaház

2016. december 26. 15:39 - Liza T.

bohoc4.jpgValami megváltozott benne, miután élete párját is elveszítette. Megkeseredett. Undok és mogorva lett. Kerülte az embereket. Nem akart többé az élőkhöz kötődni, hiszen akiket szeretett, akik fontosak voltak neki, mind elhagyták. Nem bízott többé sem emberben, sem állatban. Magányos csendben, értelmetlenül teltek a napjai, és nem tudta mit kezdjen hátralevő életével. Minden szürke és sivár volt körülötte, valahogy eltűntek a színek az életéből. Sokat gondolkozott a múlton, és olykor fennhangon beszélt. Egyszer csak a monológja közben, megakadt a szeme egy  rongyból készült bohócon. A férje kapta még valamikor a nyugdíjba vonulásakor, és az egyik kanapén porosodott. Felderült az arca, és úgy érezte, mintha egy kis színes fény járná át a sötét szobát. Valahogy kivilágosodott. Ettől fogva kimondottan a bábuhoz beszélt. Fennhangon mesélt neki régi történeteket, fejtegette az élet értelmét, vagy szavalt régen tanult gyermekverseket. Olykor megállt, ránézett a bohócra, meg akart győződni róla, hogy figyel rá, és érti minden szavát. A bárgyú kis bohóc pedig figyelt, szinte csüngött a szavain. Szép lassan különös érzelmeket kezdett táplálni iránta. Rájött, hogy  sosem fogja őt cserbenhagyni, mindig ott lesz neki, számíthat rá...és a baba mintha bólogatott volna.

Eztán mindent együtt csináltak. Megbeszélték az aznapi teendőket, ha el kellett menni valahová, legtöbbször együtt mentek. Finom puha kis fészket rendezett be a babának a  húzós kocsijában. A feje kilógott, így vidáman szemlélhette a világot.  Nagyon jól kijöttek egymással. Együtt főztek, aztán szépen megterítettek, és ő természetesen a babának szedett először. Picit zsörtölődött, de a  végén elfogyasztotta, amit a bohóc meghagyott. Mielőtt a kertbe mentek dolgozni, jó melegen felöltöztette, este gondosan betakargatta, hogy meg ne fázzon. Egymás kezét fogva nézték a tévét, vagy jókat beszélgettek. Néha felolvasott, és karácsonyra titokban sálat kötött neki. Persze a Mikulástól is mindig kapott csomagot, amit aztán közösen elfogyasztottak.

Aztán egy napon a kukák mellett talált egy kidobott, koszlott babát. A haja sáros  és csatakos, félig kiszakadt karján át, a tömőanyag épp készült elhagyni a baba testét. Talán egy kutya játéka lehetett. Elképesztő melegség és gyengédség öntötte el a szívét. Persze otthon is nagy volt az öröm, mikor hazavitte. Együtt azonnal  megfürdették, ellátták a sérüléseit a megszeppent kis jövevénynek. A bohóc természetesen felkínálta, hogy válasszon a gondosan összehajtogatott, szépen vasalt ruháiból egy neki tetsző darabot. Bár ezek  fiúruhák voltak, de kis időre talán megfelelnek. Már hárman voltak. Egy igazi kis család.

Attól a naptól fogva rendíthetetlenül járta a környéket, kiforgatta a kukákat, lomtalanításkor az elsők közt túrta a kirakott halmokat. Nem törődött a járókelők rosszalló megjegyzéseivel, tette a dolgát. A kis társaság pedig elkezdett sokasodni. Volt köztük félszemű, karok, lábak nélkül érkező, kicsi és nagy, régi és még régebbi szakadt jószág. Mindenki szeretetteljes befogadásra talált náluk. Ők hárman döntötték el, hogy az újoncok milyen külsőt kapjanak, hol legyen a helyük. Egész nap sürögtek, forogtak. Szorgalmasan varrták az új ruhákat, frizurákat készítettek, sebesüléseket láttak el. Este pedig hulla fáradtan dőltek be az ágyba. Így teltek a napok. Életeket mentettek, és nagyon jól érezték magukat.

Elindult egy úton, és a valóságos életet maga mögött hagyva, átlépett egy ajtón, mely egy másik világba vezette. Egy titokzatos új világba, ahol érdemes volt élni, ahol  fontos feladatok várták. Ebben a világban a szerettei nem fogyatkoztak, hanem egyre sokasodtak. Itt minden megtörténhetett, és gyermeki bizalommal újra tudott hinni a csodákban. Megszűnt minden, ami rossz, már nem félt semmitől. Boldog együgyűségben élte az életét a babaházban.

Szólj hozzá!

A pasika

2016. december 12. 19:57 - Liza T.

pasika.jpgKanárisárga pulóverben, fiatalos frizurával, fekete napszemüvegben, csábosan mosolyogva pózol. Selfie. Egy aszott manóra emlékeztet. Jól láthatóan rajzolódik ki  nyakán a megnyúlt bőrfelesleg…

 „Drágám! - Istenien nézel ki! - szívesen lennék a pasikád! - ha szereted a sportosat?...Írj! - add + a telcsi számod küldök magamról fotókat, erotikusat is ha kéred!”

Erotikusat? Megdermedek. De hát hol vagyok? Na ne! Vizuális típus lévén nem menekülhetek, beszippant a fantáziám, és a film elindul… Kicsi, dagadó piros tangában hever a pasika egy antik szófán a panelban. Testén molyrágta tollboa tekereg. Köhögnöm kell, irritálja a torkom. Nem tudom eldönteni, hogy a megterhelő fűszeres illat belőle árad, vagy a ruhásszekrényből…talán naftalin. Kissé bütykös, májfoltos kezében csiszolt kristálykehely. Azt hiszem Ajka Kristály. Régen anyámnak voltak ilyenek a bárszekrényben… A dohányzó asztalon egy édes BB pezsgő,  tányéron eper. Kihívóan nyújtogatja felém a nyelvét a pasika, miközben kivesz egy szem epret. Lassan a szájába teszi, miközben  az állán lecsorog a leve. Nem veszi észre. Igézően néz a szemembe. Csábosan, affektálva hívogat… Csücsörít és nyögdös. Nagyon  tudja, mi kell a nőnek! Kifinomult, szexi, érzéki. De a kisördög megszólal bennem: „ Valamit kompenzál!”  Hirtelen az a hurkaszájú buksza jut eszembe, aki selypegve gügyög, és gagyog zavarba ejtő érzékiséggel szerelemről, erotikáról és a Szex-akadémiáról, melyet ő alapított... A Fókuszban is benne volt. Hirtelen kijózanodom.

„Jaj Istenem! Erotikusat? Kímélj meg! Amúgy a bókot köszönöm, kedves vagy! Üdv. Liza”

„Drágám! - 54 - vagyok, de egy 10-est jóváírhatok, sportolok aktívan, kidolgozott testem van! - szerettelek volna elvarázsolni, de ha nem tudod értékelni az igazi férfi testet sajnos nem egymást keressük!”

Mi a fenét is akarok én? Nekem semmi nem elég? Nem elég a kidolgozott igazi férfi test?

„Mondjuk úgy, hogy nem a kidolgozott férfi test az, ami elsősorban elbűvöl... Legyen az húszas, harmincas, negyvenes vagy 44-nek látszó ötvenes. Évek óta testépítéssel foglalkozom, különösebben nem hat rám, ha a pasinak is kockás a hasa. A szikrázó intelligencia, műveltség annál inkább. Ilyenkor a pocak sem számít!  Sok sikert! Liza”

 „Igazad van! - az értelmi kisugárzás nagyon fontos! - én is + tapasztaltam már hogy volt egy csaj külsőre elmentem volna mellette mint a gyorsvonat, szóba egyeledtünk és azt vettem észre áll a cerka és jól + dugatta magát! Drágám! - szerintem ha + látnál nem hagynál ki!” - 

„Szerintem meg igen! Minden jót! Liza” – Próbálom lezárni.

„akkor is Imádlak, mert klassz csaj vagy! - velem még egy Wellnessben is tudnál villogni! - tudnálak kényeztetni, szeretném a ………………………………..!” (Ő leírja, én nem.)

Fúj! Mit képzel ez a szerencsétlen? „Te az enyémet biztosan nem fogod! Na pá!”

Hű, de kínos, még mindig nem érti. „azt Te csak hiszed, + vagyok érted halva kellesz nekem és a Tiéd akarok lenni! szeretném minden vágyadat kielégíteni!”

Megsajnálom. Hiszen ő is magányos, és csak próbál velem ismerkedni, próbál fiatalos és laza lenni, de sajnos nem fogja fel, hogy ez több okból  esélytelen…

„Ne haragudj, de nem!”

Törlés

 

 

Szólj hozzá!

Tabán

2016. december 04. 13:16 - Liza T.

                                                                                                                                                                    img_1553.JPGRekkenő a hőség. A gyerekek kimelegedve szaladgálnak, játszanak a réten. Az óvónők a fa árnyékában hűsölnek. Én magányosan, kissé távolabb tőlük, a vízbe lógatom a karomat. Képzeletemben ringatózva lebegek a szökőkút ezüstösen csillámló, kékes vízében… Pont úgy, ahogy az a kövér néni a strandon, abban a csodás zöld békás gumisapkában, amiről nem tudtam levenni a szemem. Hiába mondta az anyám, hogy ne bámuljam, nem bírtam szót fogadni, mert én még soha életemben nem láttam olyan szép úszósapkát… Most az én gyönyörű, hosszú kibomló hajtincseim között apró színes halacskák kergetőznek, jólesően csiklandozva a nyakamat. Mesés virágszirmokat formázó, krepp-papírból készült szoknyám szépen kiterül a víz felszínén. Olyan vagyok, mint egy igazi királykisasszony. Csodás érzés… Közben két kézzel tömöm magamba a lángost. Nagyon finom! Az óvó-néni kedvesen mosolyog. „Kérsz még, Licike?”

 „Sorakozó! Tóóóth, már megint a füleden ülsz?”

Hirtelen feleszmélek. Kirántom a karom a vízből. Vállig átázott az ingem. Ha ezt észreveszi Erzsike néni, nekem végem! Tudom hol a helyem, szaladok a sor végére. Elől a jó gyerekek mennek, ők foghatják Erzsike néni kezét.  Az én vizes kezemet senki nem akarja megfogni.

Mielőtt visszavonulunk az oviba, most is, mint mindig, megállunk a Rácz fürdőnél, a bódé előtt. Várakozunk, amíg  Erzsike néni megveszi a lángost. Aki jól viselkedett, az kaphat egy falatkát. Féloldalasan állok, a bal kezemmel jelentkezem, próbálom elrejteni a rosszaságom bizonyítékát. Talán nem tűnik fel a vizes ruhám, talán most kaphatok én is… De sajnos a lángos nem elég nagy, a sor hosszú, és az óvó-néni is éhes.

Illusztráció: Lőrincz Emőke

 

Szólj hozzá!

A szekér

2016. november 17. 18:07 - Liza T.

Nem nevelték, csak korlátokat szabtak neki. Kötelességeket írtak elő. Azt akarták, hogy jó legyen. De nem tudott jó lenni, pedig nagyon akart. Semmilyen használható útmutatót nem kapott. Nem tanították, sosem játszottak vele, sosem volt a középpontban, sosem jutalmazták, nem dicsérték. A büntetést tartották jó eszköznek a nevelésében. A testi és lelki fenyítést.

Idegesítő volt. Korán jött. Közéjük akart állni, de nem hagyták. Nem fogadták el. Annyira más volt, furcsa és különös. Nem olyan, mint a többi. A kinézete…az a feltűnő bundaszerű  haja,  a viselkedése, a mozdulatai. Összefogtak ellene. Ketten, mindig a legnagyobb egyetértésben. „Ez mindent kibír, ez olyan, mint a bika…erős, stramm gyerek.”

Persze szerették. Ellátták, mindene megvolt, mindenből a legjobb, de soha, egyetlen egyszer nem mondták neki, hogy szeretik, csak az ellenkezőjét. Nevelési szándékkal, és ő elhitte. Egyetlen emléke van az ölelésről. Egyszer reggel az anyja, valószínűleg valami rémisztő álom hatására, az öccsével együtt megölelte őket. Furcsa volt ez az emlékkép, még évtizedekkel később is ambivalens érzéseket keltett benne.

Fájdalmas, magányos volt a gyerekkora. Talán kétszer állt ki mellette az anyja. Először, mikor nyitott szemmel forgolódott a délutáni alvás alatt, és az óvónő egy cipőfűzővel akart érvényt szerezni az akaratának, amelynek jól látható nyoma megmutatkozott a szeme körül. A második alkalommal pedig egy nagyobb fiú okozta monokli miatt. Egyébként mindig őt hibáztatták a konfliktusokért. Teljesen természetes volt, hogy az öccse a családjuk kis kedvence, akit szeretnek, elfogadnak, féltőn óvnak, védelmeznek. Hiszen az olyan gyengécske, nyolc hónapra jött. Akinek jó vastag lábacskái voltak, nem olyan ronda vékony, mint az övé, és akit ő utált ezért.  

Csúnya volt.  Sosem vehetett fel pörgős szoknyát, buggyos blúzt, nem lehetett hosszú a haja.  Anyja nem akart vesződni vele, és amúgy is az akkor menő, divatos fiús frizurát gondolta a legmegfelelőbbnek. Egy pengés ritkítóval rendszeresen megigazította, ezzel leginkább egy elhasznált WC keféhez téve őt hasonlatossá. 

2015-11-20_19_05_37.jpg

Sosem érzett talajt a lába alatt. Úgy érezte, hogy őt csak a macija szereti. Mackó, mesék, rajzolás. Ez volt az ő világa. Ahol ő lehetett a királykisasszony, ahol szép volt, ahol igazi lány volt, ahol szerették és körülrajongták. Ahol ő is krepp tulipán-szoknyában, virágként, hosszú copfokkal léphetett fel az óvodai ünnepségen, ahol nem neki kellett a szarvast alakítani, egyenes kantáros szoknyában, fiúingben, hatalmas agancsokkal a fején. Ahol az óvónő őt is a keresztnevén szólította, mint a jó gyerekeket, és ahol nem szekér volt a jele…

„Ez nem normális, hogy ennyi idő után te még mindig a szüleidet hibáztatod. Beszéld meg velük!” Próbálta már. Értetlenül álltak a dolog előtt. Nem emlékeznek rá, hogy bántották volna. Szerették, jót akartak neki, de vele csak ilyen keményen lehetett bánni, mert különben olyan volt, mint egy őrült. Amúgy meg  ezt az egészet  csak kitalálja!  Ebből is látszik, hogy milyen rosszindulatú. Tisztára, mint a Böske nénje.

 

Illusztráció: Lőrincz Emőke

 

 

Szólj hozzá!

Dr. Kanyóné

2016. október 25. 08:39 - Liza T.

Én megszerzem, amit akarok…bármi áron!

Gyönyörű nő volt. Finom metszésű bájos arcára, nőies idomaira mindenki felfigyelt. A távoli kis faluból felkerülve, ápolónőként dolgozott  a Fővárosi János Kórházban. Fiatal kora ellenére határozott céljai voltak, melyek megvalósításán elszántan és kitartóan dolgozott. Bűbájos volt és kedves azokkal, akik számítottak, akik előremozdították tervei megvalósulását. Akik pedig nem tartoztak ehhez a körhöz, azokról gyakorlatilag tudomást sem vett. Nem pazarolta az idejét, energiáját olyanokra, akikből hasznot nem remélt.

Hamvas bájával és némi fondorlattal könnyedén elcsavarta a középkorú kardiológus főorvos fejét, aki szinte megzavarodott a fiatal lány üdeségétől, szokatlan bujaságától.

Röviddel a válásuk után a főorvos felesége, aki képtelen volt feldolgozni férje hűtlenségét, a cselédszobában  felakasztotta magát. Így lett a műtőssegéd kedveséből, az édes ártatlan vidéki kislányból Dr. Kanyó Richárdné.

img_8520.JPG

Nem szült. Nem akart. Nem hiányzott a gyereksírás az életéből. Kilenc testvére volt. Ő nem akart többé osztozni, és különben is, akkor oda az alakja.

Révbe ért az élete. Mindene megvolt, amiről csak álmodott. Főorvos férj, budai villa, bejárónő, ékszerek, bundák. „Kábrióval” járták be a  francia Riviérát, mert a Balaton olyan „snássz”….és egyébként is mindent megtehettek. Dr. Kanyóné tudta, hogy kell irányítani a férjét. Élvezte a férfi fölött gyakorolt hatalmát, és olykor csúnyán visszaélt vele. Játszadozott az idősödő férfival, kénye-kedve szerint zsarolta érzelmileg, és ahol tudta megalázta. A fogadásokon nyíltan udvaroltatott magának, és amíg a főorvos a műtőben izzadt, ő bizony  közös otthonukban fogadta éppen aktuális szeretőjét.                                                                                                                                                                                                                                                                 Dr. Kanyónét, férje hirtelen halála után, Dr. Kanyó Rihárd főorvos előző házasságából született gyermekei rövid úton kipaterolták a pasaréti villából. A hatalmas bútorgarnitúra teljesen betöltötte az óbudai kis garzont, amit kegyelemből vettek neki. Ugyanis a család megtámadta a végrendeletet, és a bíróság bizony elfogadva Dr. Kanyóné ellen felhozott bizonyítékokat,  helyt adott a keresetnek.

Az ebül szerzett jólétből nem maradt más, csak egy kevés stafírung, személyes dolgok, egy kis életjáradék, a név és néhány özvegy barátnő. Így múltak az évek. Aztán már csak a szomszédasszonyok, na és Liza, a távoli rokon. Eltartási szerződést kötöttek, ezért özv. Dr. Kanyóné Lizára íratta a lakás.

Élete egyre inkább beszűkült. Az evés volt az egyetlen öröme. Arrogáns lett, és követelőző. Mindenki kerülte. Lizát folyton hívogatta, ugráltatta. Figyelmet akart, és ezt nagyon akarta….

Liza talált rá. Szétesett vonásai valahogy újra összeálltak, felidézve egy hajdanvolt porcelánbaba szépségét. Csak réveteg, beesett szemei, és a kádból elszivárgott víz utalt a halál napokkal korábbi beálltára.

A temetésre eljött Dr. Klein János, a jó hírű ortopédsebész professzor, Dr. Kanyóné műtőssegéd vőlegénye. Sosem nősült meg. Nem tudta elfelejteni egykori gyönyörű szerelmét, és soha többé nem bízott senkiben. Mogorva, nőgyűlölő ember lett belőle.

 

Szólj hozzá!

Jelige: Lúzerek, kíméljetek!

2016. október 16. 08:41 - Liza T.

sikeres_no2.jpgTöbbdiplomás, nyelveket beszélő, vezető beosztású nő várja igényes, hasonló adottságokkal rendelkező művelt férfiak bemutatkozó levelét.

Magamról csak annyit, hogy maximalista vagyok. Nekem mindenből a legjobb jár, mert én megérdemlem! A harmincas éveimben járok, de a testem olyan, mint egy gazelláé. Rendszeresen és keményen sportolok, és persze kényeztetem magam minden földi jóval. Én mindig, mindenben a legjobb vagyok! Nem viselem el, hogy bárki leelőzzön, legyen az futás vagy éppen vezetés. Nekem a dugó nem akadály, hanem kihívás. Mindig megtalálom a módját, hogy előbb érjek célba, mint a többi autós, azokkal a gagyi autóikkal. Én nem érek rá udvariaskodni, az én időm drága.

Én tudom, hogy mit akarok, és amit akarok, azt meg is szerzem! Semmi nem tántorít vissza, ha valamit kinéztem magamnak. Ha kell, kegyetlenül elbánok a versenytársaimmal, hiszen a célom elérésénél nincs semmi, ami fontosabb lenne. Sikeres vagyok, ápolt, művelt, okos és szórakoztató. Egyszóval tökéletes! Egy igazi luxus nő, akit nem kaphat meg bárki.

Vedd tudomásul, hogy nem szülök. Én nem vagyok egy tenyésztehén! Nincs rá időm, és egyébként sem áldozom fel az életem, a karrierem és a szépségem senkiért. Később, ha meggondolom magam, egy béranya programmal megoldható ez is. Mindenre van megoldás.

Csak akkor van esélyed nálam, ha te is a prémium kategóriába tartozol. Legyél sármos és jóképű, legalább 190 cm magas, karcsú és férfias. Törpék ne is írjanak!  A dús haj, a makulátlan bőr és a ragyogó fogsor ugyancsak alapkövetelmény. Öltözéked legyen mindig elegáns és trendi. Vigyázz, mert nem tűrök meg semmiféle stílusbeli bizonytalanságot. Ha egyedül nem megy, kérj segítséget a stylistodtól! Nálam a zakó alatt viselt rövid ujjú ing, a replika óra, a noname olcsó cipő vagy az öltözködési protokoll be nem tartása kizáró ok. Mindenből csak a legmagasabb minőséget tudom értékelni. Egyébként az autód is legyen extra nagy, mert tudod ugye, hogy bizony ebben is a méret a lényeg!

Regisztrálj a castingra, ha biztos vagy benne, hogy meg tudsz felelni az elvárásaimnak! Család, gyerek, feleség nekem nem akadály!

Szólj hozzá!

Viharsarok

2016. szeptember 21. 12:47 - Liza T.

„Két jegyet kérek a Viharsarok című filmre, valahová középre.” Az egykedvű pénztáros jelentőségteljesen emeli rám a szemét, miközben a feje mozdulatlanul mered a képernyőre. „Ülés érkezési sorrendben, jó szórakozást!”

Van még időm, Péter szólt, hogy késik, ne haragudjak, be kellett mennie a patikába, majd elmeséli…. Nem ér oda a kinézett filmre, de jónak tűnik a következő is... Üres az utca, pont a Cirkó Gejzír   bejáratánál parkolok… Igen, a kicsik egy pillanat alatt belázasodnak…még emlékszem.

Kimondottan aranyos arca van, és nagyon jó hangja. Alkot, tanít, műteremlakás, két kisgyerek, épp elvált. Tetszik. Imádja a művészfilmeket. Először moziba megyünk, aztán beülünk valahová.

Nincs nálam a szemüvegem, így meredten próbálom élesíteni a fókuszt a felém siető fazonra, és érzem, hogy a mosoly az arcomon furcsa, kétségbeesett grimaszra vált… Jaj ne! Próbálok lecsúszni az ülésen, de késő! Észrevett. Hogy lehetek ilyen idióta, hogy a mozi szájában állok meg? Legszívesebben padlógázzal távoznék…

img_8501.JPGSzandál-zokni. Domborodó sörhas. Kétes tisztaságú gyűrött bézs bermudába hanyagul betűrt póló. Hatalmasakat lépve dönget felém. Kényszeredett mosollyal szállok ki az autóból. A szokásos tűsarok, frissen vasalt elegáns tunika, trendi nadrág, illatfelhő, lobogó fekete sörény…

Kedvesen mosolyog, bemutatkozik, puszit is ad.

Képzeljem el, hogy miután elindult, olyan hascsikarása lett, hogy kénytelen volt bemenni egy McDonald's-ba, és aztán a patikában kellett sorban állnia, mert félt, hogy itt is rájön a hasmenés, és inkább Bolus Adstringenssel biztosította be magát.

Istenem, ne kínozz! Elképzelem a szituációt. Tudom milyen a McDonald's-ban a mosdó. Tömeg, sorban állás, kifogyott WC papírtartó, üresen kongó folyékony-szappan adagoló…

Miért kell ezt tudnom? Miért nem mondta le a randit valamilyen nyomós indokra hivatkozva? Miért nem szerveztük későbbi időpontra? Egyáltalán, miért jön ide fososan, és miért meséli el? Miért? Mert tetszem neki, mert már látni akart, mert félt lemondani….mert őt ez nem zavarja, hiszen ez hozzátartozik az emberi működéshez. Ez van. Ez természetes. Ilyen bárkivel előfordulhat.

Beszélgetünk, de nem tudok figyelni. Pedig kedves és tényleg cuki kis pofija van. Próbálok tisztes távolságot tartani. Olyan érzékeny vagyok, minden hülye vírust elkapok. Rettegek attól, hogy én is ilyen helyzetbe kerülök, hogy egy nyilvános WC-ben kell könnyítenem magamon, miközben hosszú sor várakozik türelmetlenül a bejutásra…és ennél még kínosabb dolog is történhet…

 „Üljünk a kanapéra!” Indítványozza. A hideg kiráz a gondolattól, hogy egy kanapén heverve nézem a filmet ezzel a fickóval… „Az túl közel van, kitörik a nyakam az első sorban” nyögöm ki, és hálás vagyok, hogy csak legelöl van kanapé... Beülök középtájra, leteszem közénk a táskámat. Fogja, és simán arrébb teszi, majd leül mellém.

Istenem, ezt nem hiszem el! Ketten vagyunk a moziban. Borongós, fojtogató légkörű dráma a másságról, a kirekesztésről…Egy szerelmi háromszög... Rosszat sejtek, és persze balsejtelmem beigazolódik… Naturális megközelítés premier plánban. Kezdek nagyon feszengeni, gerincem majd kitörik, próbálok Pétertől legalább a felsőtestemmel minél távolabb kerülni. Ő kihasználva a helyzetet, hogy csak ketten ülünk a nézőtéren, hangosan kommentálja a filmet. Megtudom, hogy mennyire utálja ezeket a rohadt buzi, köcsögöket….és fúj, ez undorító mikor két férfi, nem még három… Én meredten, rezzenéstelenül  nézem a tényleg nagyon felkavaró filmet, és  magamban imádkozom, hogy ne legyen benne több erotikus jelenet.

”Liza, hozzád érhetek?” ettől féltem…Istenem, kész…végem! Ne, kérlek ne engedd, hogy megtegye! Már most érzem a számon azt az átkozott bizsergést. Herpeszem lesz. Beteg leszek. Mindjárt hasmenésem lesz.

„Nem!!!” szakad ki belőlem a tiltakozás, és kérésem meghallgatásra talál. Nem erőlteti, megmenekültem. Hálás vagyok neki…

„Na, és mi a benyomásod rólunk?”„Hát nem is tudom…nagyon kedves vagy, és igazán szimpatikus…de tudod nekem még kell egy kis idő...én nem tudok rögtön dönteni…beszéljünk majd!”

Próbálok beszállni a kocsiba. Jön rám. Puszit akar adni, én csak hátrálok egyre. Nem úszom meg…Padlógáz.

„Jaj, Licike, hát te nem tudod, hogy szobrásszal nem kezdünk? Egytől egyig mind igénytelen vadember!”

A barátnőm nyilván tudja, szobrászszakon végzett…bár azért nem volt teljesen igaza, mert nem volt vad. Kedves volt. Vagy ötször hívott, mire megértette, hogy mi a benyomásom rólunk.

 

Szólj hozzá!

Bonviván

2016. szeptember 11. 08:44 - Liza T.

                                                                                                                                                                                                       img_8468.JPG Az Angelikában találkozunk. Ide akart jönni, mert zavarja őt a nyári fény. Itt bent jó hűvös  van, és kényelmes. A Metró vonalán lakik, így nem kell kocsiba ülnie.

Magas, jó kiállású pasi. Mélyreható világító kék szempár, fekete haj…azaz, ajajaj! Bordóba játszó, festett fekete haj, tetején tupír. 49 éves? Garbója mögül kibuggyan  nyakán az árulkodó bőrfelesleget. Az biztos, hogy elképesztő jó pasi lehetett, talán még 49 évesen is. Egy igazi szépfiú, akiért döglöttek a nők.

Keze kicsit bütykös. Kemény fizikai munkát végez, mondja. Mészáros. A stílusa, a szövege alapján el is hinném. Kissé feszengve hallgatom őt, miközben ordenáré hangon osztja az észt, elterülve a kanapén. Nagyon laza, tudja, hogy ő az élet császára…vagy nem is tudom, azt hiszi legalábbis, hogy még az.

Nem kérdeztem, de megtudom, hogy hatalmas kétszintes háza van, személyzettel. Most keres új kertészt, mert a régi, az a barom elbaszta a 100m3-es medencéje vizének a Ph értékét. A bejárónőjével meg van elégedve. Kissé öreg, de istenien főz, és nagyon kényes a tisztaságra. Asszisztensnek viszont csak dögös, feszes húszast hajlandó felvenni. Nem nősül, neki annál több esze van. Tőle a nők azzal a reklámszatyorral távoznak, amivel jöttek.

Miközben teli szájjal fennhangon prédikál, és obszcén történetekkel bombáz, azon gondolkozom, hogy ha nem lenne egy csomó közös ismerősünk, hát nem hinném el, hogy ő is sebészorvos. Közönséges, harsány, trágár alak…olyan, aki azt hiszi, mindent megtehet…és meg is teszi!

Kényelembe helyezi magát, lejjebb csúszik a kanapén. Kivesz egy fogpiszkálót a tartóból, és jaj neee! Módszeresen elkezdi a fogai közül kipiszkálni az ételmaradékot. Megáll a kezemben a villa… Akkurátusan, egyiket a másik után. Majd minden megtisztított fogköz után a kezével szép komótosan sterilizálja a fogpiszkálót. Felfordul a gyomrom.

Hű, de elszaladt az idő, mennem kell! Ó igen, ő is siet, majd a pultnál fizet, menjünk!

Rettegek, hogy hozzám ér, vagy kezet kell vele fognom. Pánikhangulat lesz úrrá rajtam. Elfog a menekülési kényszer…hirtelen oldalt lépek párat,  hisztérikus integetéssel küldök neki egy puszit, idétlenül sarkon fordulok, és elrohanok.

Nem érti. Csak néz utánam, miközben homloka közepére szalad szépen ívelt, feketére festett szemöldöke.

Szólj hozzá!